Kipécézte Magyarországot a Kreml – még azt is közölték, hogy miért
„Magyarország a jelek szerint bizonyos bejelentéseket kapott Brüsszelből” – fejtegette az orosz elnöki szóvivő.
A 43 éves kormányfőnek enyhe hőemelkedése van, eddig nem jelentkeztek nála egyéb tünetek, közérzete jó.
Megfertőződött koronavírussal Kaja Kallas észt miniszterelnök – közölte a balti ország kormányfői hivatala hétfőn este. A tájékoztatás szerint a miniszterelnöknek enyhe hőemelkedése van, eddig nem jelentkeztek nála egyéb tünetek, közérzete jó. Kallas a Facebookon jelentette be, hogy gyógyulásáig otthonából látja majd el hivatali teendőit. A 43 éves politikus egyben felszólította honfitársait, hogy tartsák be a járvány feltartóztatását célzó óvintézkedéseket, és lehetőség szerint maradjanak otthon a vírus gyors terjedése miatt.
Az 1,3 millió lakosú Észtország Európában a legmagasabb fertőzési rátájú államok közé tartozik az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint százezer főre jutó 1465 esettel. Az utóbbi 24 órában 1281 új fertőzöttet jegyeztek fel. A járvány kitörése óta az országban 86 086 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 728-an hunytak el a kórban.
(MTI)
Fotó: Kaja Kallas, az Észt Reformpárt vezetője Tallinnban 2019. március 4-én, az észt parlamenti választások másnapjának hajnalán.MTI/AP