Itt az idő: Donald Trump az amerikai politika egyik legnagyobb visszatérését mutathatja be
2024-ben az amerikaiak helyrehozhatják 2020 tévedéseit – a nyugati világnak szüksége van erre. Gladden Pappin írása.
Az amerikai nyilvánosságot felforgató, egyre terjedő woke ideológia tragikomikus képviselői azok, akik elnyomott csoportok tagjának kezdik hazudni magukat – és ebből akár egyetemi karriert is építhetnek, amíg le nem buknak. Így járt a kansasi zsidó származásúként magát fekete latinának kiadó Jessica Krug is. Identitástolvajokról szóló cikksorozatunk első része!
A koronavírus mellett az elmúlt időben egy másik járvány is „sújtja” Amerikát:
A legnagyobb visszhangot Jessica A. Krug, a George Washington Egyetem fekete történelmi tanszékének professzora váltotta ki.
Mint Krug élesen önostorozó hangvételű Medium-posztjában tavaly szeptemberben megvallotta: kansasi zsidó létére színesbőrűnek állította be magát – ezzel pedig elkövette „az erőszak, a lopás, a kisajátítás” főbűnét.
Kansasi zsidóból fekete latina
Jessica Krug állítja: gyerekkori traumái nyomán egész életében kezeletlen mentális problémákkal küszködött, ez azonban nem lehet mentség arra, amit művelt: „piócaként” sajátította ki mások identitását.
Kifejtette: „Hiszek az eltörlés kultúrájában (cancel culture), ami a kevesebb strukturális hatalommal bírók szükséges és jogos eszköze a hatalommal rendelkezőkkel szemben”, hozzátéve: abszolút megérdemli, hogy töröljék, elhallgattassák.
Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudja. Nem sok jót mindenesetre: „életemet egy erőszakos feketeellenes hazugságra építtettem, és hazudtam minden levegővételemmel” – fejti ki, márpedig nem gondolja, hogy „egy feketeellenes életnek bármilyen veleszületett értéke lenne”, nem érdemel kegyelmet. „Politikai nézeteim ugyanazok, mint korábban, és éppen ezek ítélnek el engem a legkíméletlenebbül” – szögezi le.
Sajtóbeszámolókból kiderül: Krug már kamaszkorától fogva lázadót játszott, a hippi külsőségeket öltő lány a középiskolában például kiharcolta magának, hogy bevegyék a fiú baseballcsapatba, de az is előfordult, hogy a szólásszabadság nevében zászlóégetést hirdetett gimnáziumában.
Származását egyetemi hallgatóként „színezte ki”.
Egy ideig „sima” amerikai feketeként ténykedett, később pedig a fekete latina (Afro-Latinx) közösség tagjaként hivatkozott magára, és Jess La Bombalera néven űzte az aktivistáskodást.
Krug olyannyira sztereotipikus színesbőrűként adta elő magát, hogy azzal már-már maga ellen dolgozott:
karika fülbevalót, orrpiercinget, crop topot, illetőleg szuperfeszülős, párducmintás nadrágot viselt. Politikai meggyőződéseit a karján díszelgő sarló-kalapácsos tetkó jelezte. Előszeretettel beszélt a hiphop iránti rajongásáról is, meg arról, hogy imád szalszázni (bár tánctudásáról éppen nem voltak nagy véleménnyel ismerősei).
Kollégái, tanítványai idézik fel: a professzor színjátékának része volt a fekete nőkre jellemzőnek tartott agresszivitás, konfrontatív stílus is. A 15 éves korában bandatagok által meggyilkolt Lesandro Guzman-Felizzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a rendőrségi ifjúsági programjában résztvevő fiú a saját közössége ellen cselekedett, a gyilkosságot pedig „radikális momentumnak” minősítette.
Panaszkodott amiatt, mert egy díjat egy fehér nő nyert el előle, ebből levezetve az egyetemeken uralkodó rasszizmust, Svédországból bevándorolt szomszédját pedig „fehér csürhének” nevezte, és felszólította, hogy takarodjon haza Ohióba – ez persze nem akadályozta meg abban, hogy rendszeresen elcsenje a szomszédjának kiszállított ételeket.
vagy fejükre olvasta, hogy nem elég elkötelezettek a társadalmi küzdelem ügyében. Tavaly a New York-i önkormányzat rendőri brutalitással kapcsolatos Zoom-meghallgatásához csatlakozva sűrű bazmegek kíséretében küldte el melegebb éghajlatra a „gyarmati megszállónak” minősített helyi rendőrséget és a fehér embereket. Megszólalt egy férfi is, aki Tinderen hozott össze randit Kruggal: nem elég, hogy a professzor nem volt hajlandó beülni a „dzsentrifikált” helyekre, de másról sem beszélt, mint hogy „kurva fehérek, kurva rendőrség, kurva kapitalizmus”.
„Komolyan attól féltem, hogy megüt, ha nem értek egyet vele” – nyilatkozta a férfi, akit annyira kiábrándított a találka, hogy a Tindert le is törölte telefonjáról.
Krug komikus kisebbségi akcentussal előadott megnyilatkozása a New York-i önkormányzat Zoom-meetingjén
Professzorként Krug a hátrányos helyzetű tanároknak járó anyagi juttatásból is részesült,
Karrierje fényesen alakult, az angolai történelem egyik vezető szakértőjeként tartották őt számon. A George Washington Egyetemen már azelőtt adjunktussá nevezték ki, hogy elvégezte volna a doktori képzést, ami a frissen doktoráltak nem túl fényes munkalehetőségeinek tudatában nem kis dolog. Oktatói autoritása jelentős részben kisebbségi kilétén alapult: mint egy tanítványa a Washingtonian-nek elárulta, ha Krug fehér nőként tanította volna őt a haiti forradalomról, mondandóját jóval szkeptikusabban fogadja.
Krug cikkeket írt az Essence nevű fekete női lapnak, s a nagy presztízsű Duke University Press adta ki a transzatlanti rabszolgakereskedelem elől menekülő feketékről szóló munkáját, amit a fekete történészszakma több díjára is jelöltek, s a busásan fizetett docensi pozíciót is meghozta számára. A kiadó Krug önleplezése után bejelentette: a könyvből származó bevételeket hispán és fekete szerzők támogatására fordítják.
A könyvet Krug azoknak a „névtelen és ismeretlen” őseinek ajánlotta, kiknek „vére életet termett” a jövőben, noha igazán nem volt okuk volt bízni abban. A Duke University Press híres arról, hogy posztmodern szakzsargonban íródott köteteket jelentet meg olyan divatos témákban, mint a gender vagy a posztkoloniális elmélet. Ez alól Krug munkája sem volt kivétel: mint a Quillette szerzője, Charlotte Allen rámutat, a professzor Angola Kisama régióját a portugál gyarmatosítókkal szembeni ellenállás fészeként, afféle fekete „kollektivista utópiaként” mutatta be, noha se szóbeli, se írásos bizonyítékok nincsenek arra a történetre, aminek kronologikus elbeszélésére Krug nem is vette a fáradságot – miként
s akire gondosan a they/them névmásokkal hivatkozik. A szöveg tele van a mai akadémiai világban divatozó kifejezésekkel, mint praxis, bodies, subjectivities, masculinities, discursive mobilization, gendered topographies of labor; de Krug az olvasóknak olyan meglepetéseket is tartogat, mint hogy el kell forgatniuk a könyvben található térképeket, mivel szerinte az északi tájolású térképkészítés elfogadhatatlanul eurocentrikus.
A kötet szerkesztője szerkesztője a botrány kirobbanása után elmondta: Krug neki arról beszélt, hogy valójában „Cruz” a neve, azonban a Karib-szigetekről Amerikába érkező nagyszüleit a bevándorlási hivatalban téves néven jegyezték fel. A szerkesztő hozzáteszi: „Undort vált ki belőlem, dühössé tesz és elszomorít az, hogy éveken át a leghitványabb faji sztereotípiákat bevetve építgette hamis identitását”, „személyes fájdalmat okoz, hogy valaki az identitásodat a lehető legrasszistább módon, karikírozva, sztereotípiákon keresztül játssza el”. (A kérdés már csak annyi – tehetnénk hozzánk –, hogy mennyiben sztereotípia az, ami csak visszatekintve tűnik annak...)
Krug azt vallomásában elfelejtette megemlíteni, hogy önleplezésére nem a lelkiismerete vezette, hanem az, hogy
Hogy a botrány kirobbanása óta mit kezdett magával, nem tudni. Docensi állásáról lemondott, a történelem tanszék közleményben tudatta, hogy kétórás virtuális találkozót szervezett Krug volt tanítványainak, ahol hangot adhattak haragjuknak és csalódottságuknak.
„Többen kritizálták a tanszéket a tanári kar túltengő fehérsége miatt, és azt állították, hogy a tanárok részéről többször elutasítást érzékeltek a színesbőrű hallgatók” – olvasható a közleményben, amelyben ígéret tettek arra, hogy fellépnek e problémákkal szemben: még jobban diverzifikálják a tanárok sorát, a tananyagot pedig „inkluzívabbá” teszik.
Folyt. köv.!