Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Legalább 20 holttestre bukkantak Burkina Faso északi részén, miután az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, illetve az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető csoportok csaptak össze egymással – közölték biztonsági források.

Az Infowakat helyi médium hétfői közlése szerint a holttestekre szombaton bukkantak rá a Malival közös határtól körülbelül 10 kilométerre. A térségben pénteken összecsapott egymással az al-Kaidával szövetségben álló Dzsamáa Nuszrat al-Iszlám va al-Muszlimín (JNIM) és a Nagy-szaharai Iszlám Állam (EIGS) nevű terrorszervezetek – jelentette az Infowakat az említett forrásokra hivatkozva.
A két csoportosulás 2015 óta békésen megfért egymás mellett a Száhel-övezetben, ám 2019 nyarán összekülönböztek Maliban és Burkina Fasóban, ami erőszakhoz vezetett. Az Iszlám Állam an-Naba című hetilapja 2020 májusában hivatalosan is elismerte a szembenállást.


A fegyveres konfliktusokat nyomon követő és elemző ACLED nevű nemzetközi szervezet szerint az al-Kaida és az Iszlám Állam helyi ágai 2019 júliusa és 2020 decembere között 113 alkalommal csaptak össze a Száhel-övezetben, a harcokban 608-an vesztették életüket.
(MTI)
Fotó: Combating Terrorism Center at West Point