Szankciós listán az olaj: Magyarország újra elérte, amit szeretett volna
Zökkenőmentesen mehet továbbra is az export.
Az alkalmazottak eddig keresetük 60 százalékát kapták megbetegedésük esetén.
Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta: a kormány célja, hogy ezzel is
Eddig az alkalmazottak keresetük 60 százalékát kapták megbetegedésük esetén. Sokan ezért, amennyiben állapotuk nem volt súlyos, betegen is igyekeztek munkába állni, hogy elkerüljék jövedelmük csökkenését. A kormány intézkedését kedden a képviselőház, szerdán pedig a szenátus is megtárgyalja, várható, hogy mindkét testület elfogadja, és az államfő aláírása után azonnal életbe léphet. A több mint 250 embert foglalkoztató vállalatoknál ugyanakkor már szerdától kötelező lesz a rendszeres koronavírus-tesztelés. Ezt az intézkedést a kormány eredetileg péntektől tervezte bevezetni, de tekintettel a romló járványhelyzetre, életbe lépését két nappal előrehozták. Péntektől az 50 személynél többet foglalkoztató
Szintén kormánydöntés alapján felújítják a koronavírus elleni cseh vakcina fejlesztésének munkálatait. Ezeket tavaly nyáron állították le, arra való tekintettel, hogy több külföldi cégnél előrehaladottabb állapotban volt a vakcinafejlesztés. A kormány most úgy vélte, ennek ellenére is érdemes tovább folytatni a kutatásokat. Csehországban egy éve, tavaly március elején tört ki a koronavírus-járvány, az áldozatok száma hétfőn meghaladta a 20 500-at.
A cseh kormány a súlyos helyzet kezelése érdekében a szomszédos Németországhoz és Lengyelországhoz fordult segítségért. Az oltási kampány folytatódik. Csehországban hétfőig már több mint 650 ezer személyt oltottak be koronavírus elleni vakcinával, mintegy 250 ezren pedig a második dózist is megkapták.
(MTI)