Borrell: Elfogadhatatlanok az uniós szankciókra adott kínai válaszintézkedések

2021. március 22. 20:04

A kínai válaszintézkedések, amelyek szerint Peking uniós diplomatákat és intézményeket sújt megszorító intézkedésekkel, sajnálatosak és elfogadhatatlanok.

2021. március 22. 20:04
null

Az eset előzményeiről korábban itt és itt írtunk.

Josep Borrell az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követő sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt hangsúlyozta: ahelyett, hogy megváltoztatná politikáját, és kezelné az Európai Unió jogos aggályait,

Kína ismét szemet huny az emberi jogi jogsértések felett.    

Az EU nem hátrál

A Peking által bejelentett válaszintézkedések ellenére nem változik az Európai Unió azon szándéka, hogy megvédje az emberi jogokat, és válaszoljon a súlyos jogsértésekre és visszaélésekre, akárhol is követték el azokat – hangsúlyozta.    

Az EU rendkívül súlyos emberi jogi jogsértések miatt bevezetett szankciói tiszteletben tartják a „legmagasabb jogállamisági normákat” – közölte Borrell. Hozzátette: az Európai Unió azt szeretné, ha Kína felhagyna szembenálló politikájával és elkötelezné magát az emberi jogokról folytatott párbeszéd mellett.    

Az uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn egyebek mellett abban állapodtak meg, hogy az múlt év végén elfogadott uniós emberi jogi szankciórendszer keretében négy, az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért felelős, magas rangú kínai hivatalnokot korlátozó intézkedésekkel sújt. Emberi jogi csoportok szerint a kínai hatóságok a muszlim kisebbségi csoportokhoz tartozó mintegy 1,5 millió embert, köztük ujgurokat, kazahokat és egyéb kisebbségieket zártak átnevelőtáborokba az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.    

Kínai reakció

Az uniós intézkedések elfogadását követően a pekingi kormány európai uniós politikusokat és intézményeket sújtó szankciókat jelentett be. Kína emellett felszólította az EU-t, hogy „nézzen szembe hibája súlyosságával, és orvosolja azt”,

ellenkező esetben további ellenlépésekre számíthat.    

A főképviselő sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az emberi jogok oroszországi helyzetének romlása felgyorsult, Moszkva „egy totalitárius rendszer kiépítésének útjára állt”. Mindezek egyre inkább eltávolítják Oroszországot az Európai Uniótól – hangoztatta. „Az emberi jogok helyzetének javítása érdekében azonban az Európai Unió mindaddig folytatja erőfeszítéseit, amíg Oroszország eleget nem tesz ezirányú elkötelezettségeinek” – emelte ki.    

Borrell beszélt a Földközi-tenger keleti felében kialakult feszültség kérdéséről is Törökországgal összefüggésben. A főképviselő elmondta, az EU december óta előremutató lépéseket lát az ankarai vezetés részéről a Görögországgal és Ciprussal fennálló konfliktus feloldására. A vitarendezés sikere azonban továbbra is törékeny, a feleknek tartós megoldásra kell törekedniük – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

(MTI)

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. március 23. 16:54
Én várnék a válasszal Kína helyében. Néhány évet. A vakcina igényt is elengedném a fülem mellett. Politikusan.
Fregoli
2021. március 23. 07:33
Nem az Eu nyilatkozott meg, hanem az évszazadok óta fennálló zsidó hatalmi rendszer. A nagy bankárdinasztiák zavart éreznek: Kína nem a rendszer része. És a hatalmuk megtartására az Eu is csak egy eszköz....
Fila2020
2021. március 23. 07:25
Véleményem szerint az az elfogadhatatlan, hogy az EU az USA kottájából muzsikál, és nem saját érdekeit figyelembe véve formálja kapcsolatait Kínával és Oroszországgal.
VELŐ
2021. március 23. 06:51
Már többször említettem, hogy előbb-utóbb a ruszki is meg Kína is megunja a folyamatos basztatást és összefognak, ezért néhány okostojás kiröhögött. Erre láss csodát a minap legmagasabb szinten találkoztak, tárgyaltak ami valószínű az egész világot átrendezi. Ezek összefognak 'asszem eltakarítják az USAnkát a seggnyaló sleppjükkel na meg a NATO-val együtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!