Dzsihadisták gyermekeit szállítják Belgiumba

2021. március 05. 19:34

A belga miniszterelnök így akarja megelőzni, hogy a gyermekekből szintén terroristák legyenek.

2021. március 05. 19:34
null

A belga kormány az országába fogja szállítani egy szíriai menekülttáborból azon dzsihadisták gyermekeit, akik belga állampolgársággal rendelkeznek – írta meg az Euronews.

A cél a radikalizálódás megakadályozása

A döntéssel kapcsolatban Alexander De Croo belga miniszterelnök azt mondta,

„A Nemzetbiztonsági Tanács tegnap jóváhagyta a legfeljebb 12 éves gyermekek hazatelepítésének megkezdését” – szólal fel a parlamentben csütörtökön De Croo.  

Saskia Bricmont belga európai parlamenti képviselő, aki már évek óta küzd a gyermekek „hazahozásáért” azt mondta, hogy a döntés mind humanitárius, mind biztonsági szempontból fontos.

Az anyákat is hazahozhatják

Bricmont hozzátette azt is, hogy: „A kurdok elveszítették a menekülttábor feletti irányítást és így sok nő újra csatlakozott az Iszlám Államhoz. Az pedig

A belga kormány fontolóra vette azt is, hogy az anyák egy részét is hazahozzák a menekülttáborból. Az ő esetükben viszont esetenként fognak döntést hozni, mivel némelyüket már korábban elítélték a belga bíróságok, vagy éppen nemzetközi elfogatóparancs van velük szemben.

Nyitókép: euronews.com

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cserna János
2021. március 06. 14:53
Biztosan nagyon humánus ez az eljárás. Csak azt nem értem, a lakosság biztonsága nem fontos? Ezek a gyerekek az anyjuktól és a rokonaiktól azt azt hallgatva nőnek majd fel, hogy az apád egy harcos volt, egy hős. Allahért és a prófétáért áldozta az életét. Légy olyan, mint ő, vesd meg az európaiakat! Ennek ellensúlyozására a demokrácia és a belga csoki nem lesz elegendő, mert nem is nyújt semmit. A hitevesztett nyugat így megy a levesbe. Ez képviselő, aki ezt az ügyet hajtja, nem lesz sehol már, amikor az ártatlan szemű gyerekekből lett felnőttek gyilkolni fognak, de a legcsendesebb esetben is muszlim pártokra szavaznak és támogató hátteret szolgáltatnak a dzsihadistáknak.
tóth mária
2021. március 06. 11:27
Nem találok szavakat...erre a" sikerre"!
bajai
2021. március 06. 09:56
Mi ez a nemi diszkrimináció? Tessék az apákat is áttelepíteni!
Párhuzamos különvélemény
2021. március 06. 09:33
A szeretet az első!!! A dzsihád csak a második.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!