A Néppárt frakciója megszavazta alapszabályának módosítását

2021. március 03. 11:35

Orbán Viktor ennek a módosításnak a kapcsán írta levelét, és ezért is lépett ki végül a Fidesz a Néppártból.

2021. március 03. 11:35

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) csoportja megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet – közölte Pedro Lopez de Pablo, az EPP EP-frakciójának alelnöke szerdán a Twitteren. A módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.    

A 148 támogató, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadott alapszabály lehetővé teszi egész delegációk kizárását és tagságuk felfüggesztését, amíg korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő. A módosított működési szabályzat szerint egy tag vagy egy teljes képviselőcsoport jogainak ideiglenes, meghatározott idejű felfüggesztésének elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tintapaca
2021. március 03. 16:19
Nehéz dolog még a szuverenitás egy részének visszaszerzése is. Itt az elmúlt harminc év velünk szemben alkalmazott európai politikájának a bizonyítéka: ha nem engedelmeskedsz, megbüntetünk. Nagyon meggondolandó lett volna, hogy 2004-ben milyen feltételekkel lépünk bele a bilibe. Ezért kellett 2002-ben az első Orbán kormánynak buknia, mert biztossan jobb feltételekkel csatlkoztunk volna, mint a Medgyesi-Kováccs tandem. (sosem tudom, hogy kell írni a Megyót!) Csak egy példa: Kovács Lci bácsi mesélte a Kossuth Rádióban - a saját fülemmel hallottam -, hogy amikor 2004 év elején Koppenhágában lezárták a csatlakozási tárgyalásokat, akkor az uniós vezetők Lengyelországnak 600 millió eurót, Csehosrszágnak és Magyarországnak 300-300 millió eurót ajánlottak fel, szabad rendeltetéssel. Egy kis borravalót, költsétek el, amire akarjátok! A lengyelek és a csehek boldogan elfogadták, de a Megyó-Kovács észkombájn duó azt kérte, hogy ezzel az összeggel emeljék meg a magyarok által pályázható alapok összegét! Erre nincs minősíthető vélemény. Most itt állunk, egy új kezdet kezdetén. Majd meglátjuk, hogy ez a bóbitás tyúk fejű Weber, a szimpla Tusk és az összes idióta mire jut.
Pipas2
2021. március 03. 13:11
Végre a búza elvált az ocsutol!.......a sok megvett aberrált LMBTQ s PC genderbuzológustol.
istvanpeter
2021. március 03. 12:15
Hát bizony a szemétből az arany kifordul.
jolly77
2021. március 03. 12:00
Orbán fenyegetett, hogy EZT ne szavazzák meg... hát nagy többséggel szavazták meg: 148 igen, 28 nem, 4 tartózkodás mellett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!