A néger költőnő

„Először is meg kellett volna ismertetni a művésznő munkásságát a nagyvilággal. Ehhez egy holland költőnőt választottak volna, aki »nem bináris« identitású – értsd: buzi –, és ami még megdöbbentőbb: nem is néger. (Én nem tudtam megállapítani, hogy fiú vagy lány – csak tippelek, hogy valószínűleg lány.) Érdekes, hogy itt a »nem bináris« már hátránynak számít, ami virágzó korunkban már-már megdöbbentő. Hová lettek az LMBTQ-jogok? Hiszen bizonyára egy buzi is éppen olyan jól – ha nem jobban – fordíthatná le a nagyszerű műveket. De tekintsük ezt egyszerű félreértésnek. Sokkal súlyosabb az a tény, hogy még csak nem is néger, ami viszont már megbocsájthatatlan. Hiszen miképpen érezhetné át egy néger szenvedéseit, megaláztatásait valaki, aki nem is fekete, sőt, az is lehet, hogy rabszolgatartók voltak az ősei között. A fene tudja ezeknél a hollandoknál. Na, ő aztán a felháborodás hatására le is mondott.

Egyébként nem is értettem pontosan, hogy akkor most hollandra akarta volna lefordítani az inkriminált poémát? Mert ugye az a nyelv nem kifejezetten alkalmas lírai kifejezésekre, nagyjából – e tekintetben – a cseh nyelvre emlékeztet. Továbbá a holland is egy nagyon kevesek által beszélt nyelv, nincs a nagy nyelvek között.

Aztán egy Victor Obiols nevezetű ember következett, aki feltehetően katalánra akarta lefordítani a jeles alkotást. Aztán ő is ment a levesbe ugyanazzal az indokkal: nem eléggé néger. Mondjuk ő azért hozzátette, hogy akkor nem fordíthatná a Homéroszt sem, mert például nem is görög, Shakespeare-t sem, mert nem angol. De azt nyilatkozta, hogy azért a honoráriumot kifizetik neki, ami a kiadó sáros voltát szemlélteti. Aztán itthon is megszólalt a szakma. Többnyire azt mondták, hogy műfordítónak olyat kell jelölni, aki képes a munkát a megfelelő minőségben elvégezni. (Istenem, ha csak olyanokat jelölnének ki!)

GORMAN KISASSZONY TEHÁT OTT ÁLLT VOLNA MEGFÜRÖDVE, ÉS MŰVEI NEM JUTOTTAK VOLNA EL A VILÁG ÖSSZES NÉPÉHEZ. MONDJUK ARRA KÜLÖN KÍVÁNCSI LENNÉK, HOGY MONDJUK JAPÁNRA, VAGY KÍNAIRA KI FOGJA LEFORDÍTANI A POÉMÁT.

Azonban, ahol a legtávolabbinak tűnik a segítség, ott van a legközelebb. Váratlan helyről érkezett: a honi cigányság részéről. Hát én onnan egyetlen költőt ismerek, az pedig Bari Károly. Nem mesélem el kapcsolatunk hosszú és rögösnek nevezhető történetét, csak jelezném, hogy volt olyan korszaka, mikor ha én bementem egy kocsmába, akkor neki ki kellett jönnie. Mindezt azért, mert elmesélt néhány cigány népmesét és én ezt súlyosan felháborítónak találtam. De most majd megmutathatják.

Az Open Books ki akarja adni Amanda Gorman verseit magyar fordításban. Az események központjában Bódis Kriszta áll, aki már számtalan könyv, dokumentumfilm, szociologikus alkotásban hívta fel a figyelmet a cigányok helyzetére, és akinek véleménye szerint »…egy művészeti szemléletváltásból következik: az alkotás joga általános emberi jog, amelynek lehetőségét mindenki számára biztosítani kell«. Szerinte »…a Gorman-projektben ózdi, hátrányos helyzetű, roma növendékek, Bódis Kriszta, a VH modell alapító működtetője és műfordító mentorok közösen vesznek részt«. Csak egy apró probléma van. A cigányok nem akartak integrálódni, a négerekkel ellentétben, akiknek módjuk sem volt erre. Mindenesetre szívrepesve várjuk a kötetet, hogy Gorman művésznő végre a megfelelő helyet foglalja el a világirodalom történetében.”