Kanada népirtással vádolja Kínát

2021. február 23. 13:50

A kanadai parlament határozatot fogadott el hétfőn arról, hogy a kínai hatalomnak az ujgur kisebbséggel szembeni bánásmódja Hszincsiang tartományban népirtással ér fel.

2021. február 23. 13:50
null

A határozati javaslatot az összes képviselő megszavazta, kivéve Justin Trudeau miniszterelnököt és kormányának tagjait, mert ők nem szavaztak. Noha a határozat nem kötelező érvényű, cselekvésre szólítja fel a kormányt. A határozatban egyúttal felszólítják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy helyezze át a 2022-es téli olimpia helyszínét Pekingből.

Egy meg nem nevezett, magas rangú kormánytisztviselő elmondta az AP hírügynökségnek, hogy a külügyminiszter ismertetni fogja a kormány álláspontját a kérdésben, de előre bocsátotta, hogy egy parlamenti határozat nem feltétlenül hoz eredményt Kínában, és hogy az ügyben szükséges, hogy Kanada együttműködjön nemzetközi szövetségeseivel és partnereivel. Trudeau és Joe Biden amerikai elnök között kedden lesz egy tárgyalás, és ezen szó lesz a nyugati országok Kínához fűződő viszonyáról is – tette hozzá.

Erin O'Toole, az ellenzéki Konzervatív Párt vezetője kijelentette: „Kínában valósággal szenvednek (az ujgurok). Népirtás folyik ott. A mi értékeink viszont nem eladók. Trudeau úrnak is ezt az üzenetet kellett volna ma küldenie (Pekingnek), de elmulasztotta.”  Cung Pej-vu, Kína ottawai nagykövete egy lapinterjúban tagadta, hogy népirtás folyna hazájában. „A nyugati országok nincsenek abban a helyzetben, hogy megítéljék a kínai emberi jogi helyzetet” – mondta.

(MTI)

Nyitóképen: Ujgurok. Fotó: Frederic Brown / AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. február 23. 18:59
Ujgur testvéreinket ez a rezsim is lesz@rja! Mert szegények. A gazdag türk, kipcsák rokonokat ( török,azeri) meg szakmányba lepippantják. Hja, Kína már demokratikus...
LAW AND ORDER
2021. február 23. 17:47
A kanadai lipsik fordítva ülnek a lovon!!! Mióta népirtás a muszlim terrorizmust HATÉKONYAN semlegesíteni??? És miért is nem ajvékolnak népirtásról a nemzetközi szervezett migráció kapcsán???
truthisone
2021. február 23. 16:29
„A nyugati országok nincsenek abban a helyzetben, hogy megítéljék a kínai emberi jogi helyzetet” Európai saját őshonos lakosságának emberi jogi helyzetét esetleg ?
vastaps
2021. február 23. 15:04
...buzi-canada-canada-buzi...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!