Faji identitásokra esik szét az amerikai álom? – Bakk Miklós a Mandinernek

Az erdélyi Főtér portálon megjelent publicisztikájában a fehér, angolszász amerikai kultúra meggyengüléséről is írt Samuel P. Huntington nyomán. Ön a WASP-okat, a fehér, angolszász, déli protestánsokat említi, akikből a Kelet-Európába beszivárgó sajtó- és kulturális termékek éppen „gonoszt" igyekeznek faragni. De létezett-e valaha „magja" az amerikai társadalomnak?

Noha nem vagyok Amerika-szakértő, a nemzeti és politikai identitás kutatója vagyok. Tocqueville Amerikai demokráciája, Turner frontier-elmélete, illetve Huntington 2005-ös Kik vagyunk mi? című könyve alapján írtam legutóbb az amerikai identitásról. Ezek alapján kezdtem elmélkedni azon, hogy mi is történik Amerikában. Huntington leírja a ma WASP-nak nevezett identitásmodellt, s az ő fontos kiindulópontja szerint – amely eltér a közvéleményben megrögzült felfogástól, miszerint az Egyesült Államok bevándorlók országa – 

Mi a különbség lényege?

A bevándorlók egyének, akik „bejönnek” egy társadalomba, próbálnak ahhoz hasonulni, abban feloldódni, ezzel szemben a telepesek hazateremtő közösségek. Ezek a vallási közösségek elsősorban szabadságuk megéléséért, közösségként vándoroltak ki a 17-18. században Európából Amerikába, és ott saját szabadságuk normái szerint – elsősorban erős protestáns hitüknek engedelmeskedve – rendezték be közösségi életüket. Hitközösségszerű szabad telepesközösségek, települések – ez volt az Egyesült Államok alapító modellje.

És ebbe érkeztek a bevándorlók.

A későbbi bevándorlóknak ebbe kellett beleilleszkednie, és amit Jackson Turner híres 1893-as tanulmányában kifejt, az értelmezhető úgy is, mint a telepes modell véres, erőszakos terjesztése a kontinens belsejében nyugat felé, a 19. század folyamán. Tehát a telepes hívő közösség az amerikai társadalom alapító modellje, és nem a „mindenünnen” összegyűlők önigazgatása. Ez a modell kezdetben tartalmazta az angolság etnikai elemeit is, de volt benne egy politikai-jogi hagyomány is, az angolszász jogfelfogás, az angol típusú alkotmányosság-igény. Vagyis a WASP-modell egyszerre etnikai és politikai jellegű, ebben rejlett egyébként az a képessége, hogy olyan sokáig integratív modell tudott maradni. A folyamatos bevándorlás elhomályosította benne az etnikai alapot, és felerősítette a politikai, demokratikus elemeket, amelyeket hitszerű értékekké léptetett elő: Huntington szerint

– ez tekinthető az amerikai identitás „magjának”.

Bakk Miklós

Igazolható ön szerint Huntington elmélete?

Nem tudom, mennyire helytálló, igazolható Huntington megközelítése – sokan bírálták –, nekem azonban nagyon imponál ez a megközelítés, elsősorban azért, mert végül is megmutatta, hogy az amerikai és az európai nemzetfelfogásnak létezik valamiképpen egy közös nevezője. Mindkét esetben létezik a közösségnek egy elsődleges, „primér” formája, amelyre ráépül egy politikai keretet megalapozó önfelfogás. Ez így van Európában, mint ismerjük, a nemzeteknek létezik egy „etnikai magja”, amely akár konstruált is lehet abban az értelemben, hogy nem feltétlenül jelent tényleges etnikai-demotikus „rokonságot”, hanem csupán az összetartozás jól felépített tradícióját, egyfajta fiktív „vérközösséget”. Ez alapozza meg, hogy e közösség elfogadjon egy közös politikai keretet, amely aztán – nemzetépítőként – a „vérközösség”, a hitszerű összetartozás valamilyen formáját továbbkultiválja.

és az Amerikai Egyesült Államok épp akkor született meg, amikor a sok telepes közösségre egy nagyobb politikai keretet kellett rászabni.

Miért pont a WASP-modellt démonizálják most?

Ami a WASP-modellel szembeni kritikát illeti – azt, hogy most „gonoszként” állítható be –, annak virulenciáját, úgy hiszem, az is nagyban meghatározza, hogy a 19. század második felétől, a 20. századtól inkább úgy működött, hogy el tudta rejteni gyökereit. Ha európai példát akarunk mondani, akkor ez leginkább a francia nemzeti modellel vethető össze. A franciák is – ideologikusan legalábbis – az etnikailag „színtelen” politikai nemzetet vallják, de emögött ott rejtőzik a „franciának lenni” kulturális attitűdje, ezt több szerző is leírta.

Mikor szűnt meg az asszimilációra vonatkozó elvárás Amerikában? Az én benyomásom, hogy nem is olyan régen még elvárt dolog volt az asszimiláció, Kirk Douglas vagy Bob Dylan még angolszász nevet választottak, manapság pedig már a „Dear White People" kioktató mentalitása, a többségi társadalom kritizálása a divatos. Működőképes-e egyáltalán az asszimilációt meg nem követelő nemzet elképzelése?

Az asszimilációra mint pozitív, mindenki által elfogadható modellre vonatkozó elvárásokat, úgy hiszem, az „olvasztótégely”-elmélet változásainak a fényében kell vizsgálni. Maga Turner sem úgy képzelte el az angolszász – ma általunk WASP-nek nevezett – modell terjedését, hogy az angolszász telepesek fokozatosan meghódították a „vadnyugatot”, elűzvén-kiírtván az indián őslakosságot; hanem úgy, hogy a terjeszkedéssel egyben az amerikanizálódás is végbement, azaz,

természetesen angolul, és alapvetően a telepesek által meghonosított politikai ideálnak megfelelően.

Mikor jött a változás?

Az eszmék, a fogalmak szintjén az asszimilációra vonatkozó elvárás akkor kezdhetett felbomlani, amikor a multikulturalizmus fogalma konkurens ideológiája lett az „olvasztótégelynek”, a melting pot-nak – ez valamikor a hetvenes évek táján következett be. De ez egy lassú folyamat volt, mert a kulturális pluralizmus elfogadása nem egyből és feltétlenül jelentette az Amerikai Hitvallás feladását, azaz azt, hogy e pluralizmus elvezethet a közös és erős hitként működő politikai eszmény feladásához. A két ideológia hosszas együttélését nem ismerem, csupán annyit sejtek, az „olvasztótégelyt” egyre inkább a faji fehérség megkonstruálójaként és eszközeként kezdték tekinteni a multikulturalista alapállású kritikusok, és innen már

Ez a folyamat lehet az, amelyről Huntington is úgy vélekedett, hogy a mai amerikaiak identitása egyre inkább nemzetek alatti – etnikai és faji –, illetve nemzetek feletti, azaz „kozmopolita” kategóriákhoz kapcsolódik. És innen adódhat az a furcsa politikai képlet, hogy amennyiben a faji-etnikai mozaikot látó kozmopolita elit kormányozni kezd, akkor hajlik arra, hogy a kormányzást társadalommérnöki munkának tekintse, és előbb a mozaikdarabkák közötti viszonyt próbálja szabályozni, majd – az innen adódó újabb problémák megoldására – újabb társadalmi kategóriákat teremtsen. De ez csak sejtésem, nem mernék tovább spekulálni.

Ugyan sokan írtak erről a jobboldali sajtóban, de biztosan a hagyományos Amerika végét jelenti-e Joe Biden bejelentett döntése, miszerint állampolgárságot adna közel 11 millió – főleg latin-amerikai – migránsnak? Más cikkek éppen arra mutattak rá, hogy Donald Trump jól teljesített a spanyolajkú floridaiak között, akik sokan antikommunisták, jobboldaliak. Folytathatják ők az amerikai konzervatív hagyományt?

Igen, ahogy említette: Trump jól teljesített a spanyolajkú floridaiak között. Ezzel Trump máris csattanós cáfolatát adta Huntingtonnak, aki szerint a déli államok – és köztük is elsősorban Florida – rohamos hispanizálódása megtöri az Egyesült Államok „egyneműségét”, azaz kettészakítja vagy hivatalosan kétnyelvűvé teszi azt az államot, amely nem alkotmánya alapján, hanem a „magkultúra” súlyából adódóan angol egynyelvű. Tehát úgy tűnik,

Ez pedig engem arra int, hogy továbbra is óvatosan spekuláljunk az amerikai identitás átalakulásáról.