Afgán elnök: Afganisztán nem lesz Vietnam

2021. február 22. 10:32

Ashraf Ghani így kommentálta egy interjúban a NATO döntését az országában állomásozó katonákról

2021. február 22. 10:32
null

Afganisztán elnöke, Ashraf Ghani a BBC-nek adott exkluzív interjút. Ennek során szóba került a NATO azon közleménye, amely szerint még nem született végleges döntés a körülbelül 10 000 katona kivonásáról az iszlám köztársaságból.

Esély teremtődhet a békére

Ghani véleménye szerint a döntés lehetőséget ad minden érintett félnek arra, hogy „átfogalmazzák álláspontjukat és eljussanak arra a megállapításra, hogy az

Hozzátette: „Politikai megállapodásnak kell születnie”. Az afgán elnök azzal kapcsolatban, hogy mennyi külföldi katonára lenne szüksége és mennyi időre, úgy nyilatkozott, hogy az a háború intenzitásán fog múlni

„A kormány nem fog összeomlani”

Az Egyesült Államok még 2018-ban, a Trump adminisztráció idején kötött megállapodást az afganisztáni tálibokkal. Akkor a Ashraf Ghani nem volt meghívva a tárgyalásokra, éppen ezért örömét fejezte ki, amikor a Biden adminisztráció a megállapodás felülvizsgálata mellett döntött. Az afgán elnök az interjú során megjegyezte azt is, hogy „Afganisztán nem lesz Vietnam. A kormány nem fog összeomlani”.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. február 25. 18:03
Vietnam volt mindig is, csak a Szovjetúnió vietnamja. 1000 éve a törzsek a selyemút fosztogatásából és ópiáttermesztésből élnek. Pár évszázad csak és lesz egységes kormányuk.
kingsjewel
2021. február 22. 19:19
Afganisztán inkább Afrika.
amok
2021. február 22. 12:00
Biztos nem, Afganisztán a világ egyik sötét segglyuka marad, az ott élő népek kvalitásai miatt. Vietnám pedig már rég élhető irányba halad.
fogas paduc
2021. február 22. 11:46
Afganiszánt az USA a szovjetek Vietnámjának szánta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!