A mianmari katonai vezető szabad választásokat ígért

2021. február 08. 17:02

Min Aung Hlaing, a mianmari junta vezetője azt ígérte, a hadsereg átadja a hatalmat a következő választásokon nyertes politikai erőnek.

2021. február 08. 17:02
null

A tábornok a múlt heti puccs óta először fordult üzenettel az ország lakosaihoz, egyebek közt arra szólítva fel őket, hogy a tényeket sorolják előbbre az érzelmeiknél. Kijelentette, hogy a mostani katonai vezetés „egy igazi és fegyelmezett demokráciát” fog kialakítani és ebben eltér a korábbi idők juntáitól. Mint mondta, a kormányzati tisztségeket megfelelő miniszterekkel töltötték fel, és az ország külpolitikai irányvonala is változatlan marad. Megismételte a hadsereg álláspontját, miszerint a tavaly novemberi választásokon csalások történtek, amelyek nem lettek kivizsgálva. A hadsereg ugyanis erre hivatkozva vette át a hatalmat február 1-jén. Hozzátette, egy szervezet sem áll a törvény felett.

Hlaing bejelentette, hogy az ország választási bizottságát is meg kell újítani. Szerinte ugyanis a testület a koronavírus-járványt ürügyként használva nem engedett tisztességes választási kampányt. A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjíról, Mianmar őrizetbe vett eddigi vezetőjéről nem tett említést. A puccs nyomán több más magas rangú politikust is őrizetbe vettek.

Közben már harmadik napja tízezrek tüntettek a katonaság hatalomátvétele ellen Mianmar nagyvárosainak utcáin. A rendőrség felszólította a tiltakozókat, hogy vonuljanak el, különben kemény hatósági fellépésre kell számítaniuk. Sajtóbeszámolók szerint a főváros, Najpjido utcáin rohamrendőrök hármas sorba rendeződve néztek szembe a tüntetőkkel, akik a puccsisták elleni jelszavakat skandáltak, és felszólították a rendvédelmi erők tagjait, hogy a katonák helyett a lakosság oldalára álljanak. A rendőrök táblán kihelyezett felirattal tudatták a tiltakozókkal, hogy éles lőszert fognak bevetni, ha az aktivisták áttörik soraikat. Nem sokkal korábban a demonstrálókkal szemben vízágyút vetettek be.

(MTI)

Nyitóképen: Mianmari tüntető Hlaing áthúzott fényképével. Fotó: Vachira Vachira / NurPhoto / AFP

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!