Több százezren menekültek el a Közép-afrikai Köztársaságból

2021. január 15. 12:55

Az emberek nagy része a Kongói Demokratikus Köztársaság felé menekül.

2021. január 15. 12:55

Duplájára nőtt a Közép-afrikai Köztársaságból menekülő emberek száma a múlt héten – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) pénteki bejelentéséből, amely szerint már több mint 600 ezren hagyták el az országot a december 27-én tartott választások nyomán kiújult harcok miatt.

Az UNHCR szerint az emberek nagy része a Kongói Demokratikus Köztársaság felé menekül. Borisz Csesirkov, a szervezet szóvivője genfi sajtótájékoztatóján azt mondta, csak január 13-án 10 ezer ember érkezett a Kongói DK-ba, ahol így már 50 ezerre nőtt a számuk. További, körülbelül 58 ezer belső menekültről tudnak, és körülbelül 9 ezren érkeztek Kamerunba és Csádba januárban.

Választások

A Közép-afrikai Köztársaságban december 27-én tartottak elnök- és parlamenti választást, amelynek első fordulóját 53 százalékkal Faustin-Archange Touadéra hivatalban lévő elnök nyerte. Több lázadócsoport nem fogadja el az eredményt, és szerdán összecsaptak a főváros, Bangui mellett állomásozó katonákkal is.

Politikai instabilitás

A Franciaországtól 1958-ban függetlenné vált, aranyban és gyémántban gazdag ország politikai rendszere az etnikai és vallási feszültségek miatt ingatag. A Seleka nevű muszlim lázadószervezet tagjai 2013-ban megbuktatták Francois Bozizét, az ország keresztény elnökét, a keresztény milíciák fegyveresei pedig válaszul megtámadták az országban élő muszlim közösséget.

December elején a legfelsőbb bíróság elutasította Bozizé jelöltségét az elnökválasztáson, a döntés pedig a feszültség kiújulásához vezetett. Az UNHCR felszólította a feleket, hogy tárgyalásos úton rendezzék a konfliktust.

A Norvég Menekült Tanács (NRC) részéről pénteken azt közölték, hogy a zavargások miatt nem tudják célba juttatni a segélyszállítmányokat, ezzel 2,8 millió ember ellátása került veszélybe az országban.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2021. január 15. 20:46
Egy alapos kis összefoglaló a háborúról, arról, hogy a politikai konfliktusok kapcsán hogyan manipulálják a népet, és hogy mit lehet tenni egy békésebb világért: https://egyvilag.hu/temakep/077.shtml
luisbathhelena
2021. január 15. 15:42
Csaxólok hogy ezen dec 27-i választást ellenőrizte sikeresen a 2 Ballikos.......
zakar zoltán béla
2021. január 15. 15:19
biden
kisgul
2021. január 15. 14:18
Az aranyban, és gyémántban gazdag ország nemzetközi segélyen él? Apropó, nem itt volt megfigyelő a ballik küldött?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!