Scruton konzervatív volt, így sosem kapta meg azt az elismerést, amit megérdemelt volna

A beszélgetést Fisher Derderian, a Roger Scruton Legacy Foundation elnöke nyitotta meg, illetve Mark Dooley filozófus, Scruton irodalmi hagyatékának gondnoka mondott köszöntőt, melyben emlékeztetett: „Roger Scruton úgy halt meg, ahogy élt: méltósággal és bátran.” Emellett világossá tette: „Semmi nem jelentett számára nagyobb örömöt annál, mint hogy látta a kommunizmust összeomlani. Az emlékkonferencia három részből állt, először Scruton kelet-európai ténykedését, másrészt emberi minőségét, harmadrészt filozófusi munkáját vették górcső alá az őt közelről ismerő résztvevők.

Scruton és Kelet-Európa

A Kelet-Európával foglalkozó blokkot Marion Smith, az amerikai Victims of Communism Memorial Foundation (A Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány) vezetője moderálta – aki mellesleg Smith Lacey Anna, Stumpf István volt kancelláriaminiszter lányának férje. Smith maga is Magyarországon találkozott Roger Scrutonnal, aki a kommunista Kelet-Közép-Európa civil társadalmának újjászervezésén dolgozott, illetve földalatti egyetemi hálózatot üzemeltetett az 1980-as években. Smith úgy fogalmazott, a civil társadalom volt „a kommunizmus második nagy áldozata a régióban az egyéni életek megsemmisítésén túl”.

Scruton közép-kelet-európai ténykedéséről először Jessica Douglas-Home író, az erdélyi szász falvak megőrzésével foglalkozó Mihai Eminescu Alapítvány vezetője, a filozófus közeli munkatársa mesélt. Úgy fogalmazott, „rendkívüli volt Roger azon képessége, hogy keményebben dolgozzon, mint bárki, akivel valaha találkoztam”: teljes közép-európai tevékenységét egy teljes londoni professzori állás, valamint a The Timesban vezetett, heti rendszerességgel jelentkező rovat mellett végezte. Douglas-Home elmondta,

diákokkal küldtek kódolt üzeneteket a hírektől elzárt Prágába, ellátták a tanuló ifjúságot olyan könyvekkel, amiket otthon nem kaphattak meg, és anyagilag támogatták szamizdatjaik kiadását. „A tanárok, filozófusok, papok hatása, akikkel találkoztunk, mélyen megmaradt az emlékezetemben” – fogalmazott Douglas-Home. 

Barbara Day, aki Scruton csehszlovákiai Husz János Oktatási Alapítványának egyik szervezője volt, úgy írja le közös munkájukat: „aktív életem leghálásabb és legizgalmasabb évei voltak”. Emlékei szerint Scruton nagyon jól értette, mire van (és mire nincs) szükségük a cseh diákoknak, és „rájött, hogy a szemináriumaikra berontó rendőrség olyasvalami, amire nincs szükségük” – így a kezdeti nyíltság után egyre inkább teret nyertek a titkos, óvatos találkozók. Világossá vált Scruton számára az is, hogy a főleg prágai disszidensek gyerekei által látogatott szemináriumokat szélesebb közönség számára is elérhetővé kell tenni, így terjeszkedett a földalatti egyetem Brünnbe, majd Pozsonyba is. A filozófus igyekezett helyeket találni a csehszlovák diákoknak brit egyetemeken, így például az Oxfordi Egyetemen, ezzel a gyakorlattal azonban felhagyott, miután megtudta, hogy az így kiutazó diákok nem térhetnek majd vissza hazájukba – így a Cambridge Egyetemmel együttműködésben távoktatás alapján kiállított diplomákat intézett a hallgatóknak. Végig prioritás volt a számára, hogy a diákok megkapják a Nyugaton kiadott legfrissebb szakirodalmat, és beszerzéseit nem korlátozta a jobboldali művekre, mindenféle irodalmat beszerzett és terjesztett a szamizdatokban.

Scruton, az ember

A Scruton személyéről szóló blokkot Peter M. Robinson, a Stanford Egyetem Hoover Intézetének vezető politológuskutatója moderálta. Beszélgetőpartnere Michael Gove veterán konzervatív politikus, Boris Johnson kancelláriaminisztere, Lancaster hercegség kancellárja, egykori környezetvédelmi, igazságügyi és oktatási miniszter volt. Gove tinédzserként ismerkedett meg Scruton munkásságával; mikor először vásárolt tőle könyvet, úgy érezte, „sötétségből jön és belesétál a fénybe”. Úgy emlékszik, egyfajta „konzervatív inasnak” érezte magát: rájött, hogy a nézetrendszerről, amit Scruton által megismert, még rengeteg újat tanulhat. Diákként lett az 1982 és 2000 között Scruton által főszerkesztett The Salisbury Review előfizetője – mint megtudta, szülővárosában, a skóciai Aberdeenben az egyetlen.

Scrutonra úgy emlékszik, „minden egyes tudományterületért, amelyhez hozzányúlt, külön-külön is nemzetközileg elismert lett volna”, így például senki nem fogható hozzá esztéta-filozófusként. Úgy látja,

– korunk olyan ünnepelt tudósainak, mint például Noam Chomsky vagy Bertrand Russell, Gove szerint „nincs Scrutonéval összehasonlítható kumulatív intellektuális és morális súlyuk”. Scruton és a konzervatív párt viszonyát úgy írja le, „ő gondoskodott arról, hogy mi, politikusok, intellektuálisan elég edzettek legyünk ahhoz, hogy álljuk a vitát a külvilággal”.

Szó esett a Brexitről is, melynek kapcsán Gove feltette a kérdést: „Mi a barát definíciója? Olyasvalaki, akivel megoszthatsz egy titkot. Nagy-Britannia, az USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland megosztják egymással a titkaikat. Az Európai Unión belül viszont nem úgy áll a helyzet, mintha a francia DGSE úgy gondolná, megoszthatja a titkait a görög védelmi miniszterrel.” Robinson kérdezte Gove-t arról is, hogy létezhet-e olyan koronavírus-lockdown, amivel Roger Scruton is egyetértene, mire a kancelláriaminiszter úgy válaszolt: a lockdown kompatibilis lehet Scruton eszményeivel, ha „a szabályokat nem ránk erőltetik, hanem magunktól érezzük, hogy szükségesek”.

Scruton, a filozófus

A harmadik, Scruton filozófiájáról szóló blokkot Maurice Glasman, a London Metropolitan University politológiatanára, a Lordok Házának tagja moderálta. Elsőként Rémi Brague francia filozófiatörténész jelentkezett szólásra, aki Scruton Hogyan legyünk konzervatívok? c. könyvét méltatta. Brague úgy látja, Scruton „a fele könyvet arra használja, hogy megpróbálja kideríteni, mi a jó a többi intellektuális álláspontban, mi a jó a nacionalizmusban, mi a jó a szocializmusban, mi a jó az internacionalizmusban… Ez a tipikus konzervatív hozzáállás a valósághoz: megmenteni azt, ami jó, és közben kivágni azt, ami rohadt, pozitívan viszonyulni afelé, ami menthető, feltéve, ha szólnak mellette erős érvek.” Brague egy anekdotát is felidézett arról, hogyan vált konzervatívvá. Egyszer bélműtétje volt, és sebésze azt mondta neki: „Egy lábnyit távolítattam el a beleiből. Eltávolíthattam volna többet is, de konzervatív a sebészeti felfogásom.” Brague ekkor jött rá, hogy a konzervativizmus lényege azt eltávolítani, ami elromlott, nem pedig azt, ami elromolhat.

Az utolsó megszólaló Robert P. George, a Princeton Egyetem jogászprofesszora, az egyetem James Madison-intézetének vezetője volt. George elmondta, aki egyszerűen a klasszikus liberálisokkal gyakran egyetértő konzervatívként írja le Roger Scrutont, túlságosan leegyszerűsíti a képet:

és a szabadság sem az egyetlen olyan érték volt a számára, amelyet a politikai döntések meghozatalakor figyelembe kell venni, fontosnak tartotta a közösség, a szolidaritás, a tisztesség, a becsület és a hit értékeit is.

Fontos eltérése volt a libertáriusoktól, hogy az individualizmust elhibázottnak tartotta, és erősen hitt a nem választott kötelességekben, amelyek természetszerűen, nem pedig szerződéses alapon válnak kötelességeinkké, pusztán azért, mert egy bizonyos családba vagy hagyományba születünk bele. Akik pedig xenofóbnak, idegengyűlölőnek tartották Scrutont, azoknak George elmondta: „a rajta kívül álló kultúrákat sokkal jobban tisztelte, mint progresszív kritikusai valaha tették vagy teszik”, például arabul tanult csak azért, hogy a Koránt olvashassa. George professzor beszélt Scruton Amerikához, egykori otthonához fűződő, bonyolult viszonyáról is: szerinte a forradalomellenes Scruton „jobban gyűlölte Amerika gondolatát, mint amennyire a létező Amerikát szerette”, és „vagy otthon érezte magát Amerikában, vagy fantasztikus színészi teljesítményt nyújtott azáltal, hogy mindnyájunkkal ezt hitette el”.

A konferenciát szervező Roger Scruton Legacy Foundation továbbra is őrzi és ápolja Roger Scruton munkásságát; a hagyományosan a filozófus cotsworth-i farmján megrendezett Scrutopia Nyári Egyetem a tervek szerint idén sem marad majd el.