Pompeo: Washington szankciók bevezetését fontolgatja a hongkongi ellenzékiek őrizetbe vétele miatt

2021. január 07. 09:21

Az őrizetbe vettek közt van John Clancey amerikai ügyvéd is, akit azóta óvadék ellenében szabadon engedtek.

2021. január 07. 09:21

Felháborodásának adott hangot csütörtökön Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a hongkongi hatóságoknak a héten végrehajtott akciója miatt, amely során több mint ötven ellenzéki politikust és demokráciapárti aktivistát vettek őrizetbe a városban, köztük egy amerikai állampolgárt is. A külügyminiszter által jegyzett közleményben szankciókat és egyéb büntetőintézkedéseket is kilátásba helyeztek.

A hongkongi hatóságok szerda reggel 53 embert vettek őrizetbe, akiket a tavaly a pekingi központi vezetés által Hongkongra vonatkozóan elfogadott nemzetbiztonsági törvény alapján azzal vádolnak, hogy a helyi kormányzat „megbuktatására” szövetkeztek. Az előállítottak tavaly, a később elhalasztott törvényhozási választások előtt előválasztást szerveztek, amelyet Peking már akkor törvénytelennek minősített. Az őrizetbe vettek közt van John Clancey amerikai ügyvéd is, akit a cége tájékoztatása szerint azóta óvadék ellenében szabadon engedtek. A közleményben leszögezik, hogy az Egyesült Államok nem fogja eltűrni állampolgárai önkényes fogva tartását, ahogy azt sem nézi tétlenül, miként nyomja el a kommunista rezsim a hongkongiakat. Hozzáteszi: fontolgatja a szankciók bevezetését azon emberek és szervezetek ellen, akik részt vettek az őrizetbe vételekben, amelyekről Pompeo úgy vélte, jól mutatják „a Kínai Kommunista Párt gyűlöletét a saját népe és a jogállamiság ellen”.

A hongkongi hatóság akciójában mintegy ezer rendőr vett részt, ezzel eddig ez volt a hongkongi demokratikus erők elleni legsúlyosabb fellépés az éles nemzetközi bírálatokat kiváltó, tavaly júniusban hatályba lépő jogszabály alapján. Peking kiállt a szerdai őrizetbevételek mellett, Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a szerdai sajtótájékoztatóján az őrizetbe vetteket pedig Hongkong és Kína stabilitásának aláásásával vádolta. A szóvivő úgy vélekedett, hogy a hongkongiak szabadságjogaira a lépés nincsen hatással.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2021. január 07. 12:01
A világ csendőrei. Mindenkit lebombáznak, keresztül lőnek, akinek bármiről más a véleményük, mint nekik.
zakar zoltán béla
2021. január 07. 11:25
pompeás
Thorin
2021. január 07. 11:03
érdekes, tehát ha hong kongban a hatóságok letartóztatják a nem éppen finom "tüntetések" résztvevőit, akkor megy a rinya, azért érdekel, hányan fognak évekre, évtizedekre börtönbe menni a tegnapi után, valóban banánköztársaság az, ahol rinyálsz az ellen, amit magad csinálsz, vagy csak egyszerűen komcsi tempó.
nyúlgerinc
2021. január 07. 10:59
Hogy mit képzelnek "ezek" magukról? Tudjuk nagyon jól, hogy Ámerikában nem az elnök és a miniszterei irányítanak, hanem a háttérhatalom. Aminek Kína, tekintettel arra, hogy ott nem tudnak labdába rúgni, nagyon nagy szálka a szemükben. Hogy bökné márki a szemüket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!