„Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, magyar vér fog folyni” – megfenyegették a kárpátaljai magyar intézményeket és a kijevi nagykövetséget

2021. január 26. 19:56

Mindezt egy nappal Szijjártó Péter ukrajnai látogatása előtt.

2021. január 26. 19:56
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai hivatalos kijevi látogatásának előestéjén, kedden vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levelet kapott Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ.

Mi, ukrajnai hazafiak közöljük veletek, hogy amennyiben külügyminiszteretek, Szijjártó Péter Ukrajnába utazik, cselekedni fogunk. Elfáradtunk azt szemlélni, ahogyan Magyarország megpróbálja elvenni a területünket. Cselekedni fogunk. Szélsőségesen keményen. Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni” – áll az ukrán nyelvű levélben. A fenyegető levélről szóló értesülést a kijevi nagykövetség az MTI-nek megerősítette, és közölte, hogy az ügyben feljelentést tett.

(MTI)

(Kezdőképünket egy 2017-es kijevi nacionalista tüntetésen készítette Valentyn Ogirenko, a Reuters riportere.)

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ferer
2021. január 27. 09:45
Szijjarrtó javaslom inkább menj USA ba Pfizer vakcinaert az most iciket picikét fontosabb
Válasz erre
5
3
Fila2020
2021. január 27. 07:45
Szerintem ezt a levelet a CIA diktálta.
Válasz erre
1
0
tolan
2021. január 27. 06:13
A Gripenek Kijevre fordulnak! Ha már katonásdit játszunk! Ezek a nagy hazafiak össze is szarnák magukat...! Csak meglepetés és rajtaütés kérdése az egész...!
Válasz erre
4
2
filamer
2021. január 27. 06:00
A szultán levele: IV. Mehmed tugrája ,,Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyőzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jázus Krisztus sírjának megingathatatlan őre, magának Istennek bizalmasa, a muzulmánok reménysége és vígasza, a keresztények megfélemlítője és nagy védelmezője, megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem, mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal sem merjetek nyugtalanítani. Törökország Szultánja, IV. Muhammed." A kozákok válaszlevele: ,,A zaporozsjei kozákok a török szultánnak! Te - török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vizen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat. No, imgyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen (szójáték, mert hónapot is jelent a ,,meszjac"), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket. Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg."
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!