Heten indultak az elnökválasztáson, köztük a hivatalban lévő államfő, a jobbközép irányvonalat követő Szociáldemokrata Pártból való – párttagságát elnöksége idejére felfüggesztő – Marcelo Rebelo de Sousa, akinek a közvélemény-kutatások szerint olyan magas, hetven százalék körüli a támogatottsága, hogy szinte biztosra vehető, hogy már az első fordulóban nyer, megszerzi ehhez a szavazatok több mint felét. A 72 éves államfő, egykori tekintélyes alkotmányjogász ciklusa idején
mindvégig hatvan százaléknál magasabb népszerűségnek örvendett.
Az elnökválasztás súlyos járványhelyzet közepette zajlik, felfutásban van a koronavírussal fertőzöttek száma. A szavazás előtti napon mind a fertőzöttek, mind a halálesetek számában napi rekordot mértek. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb összesítése szerint a 10,3 millió lakosú Portugáliában a járvány kezdete óta 624 469 ember kapta el a fertőzést, és 10 194-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.