Összeomlott az Arecibo obszervatórium egytányérú nagy rádióteleszkópja

2020. december 01. 20:04

A világ egyik legnagyobb egytányérú rádióteleszkópjáról van szó.

2020. december 01. 20:04
null

Az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (NSF) tíz napja jelentette be, hogy balesetveszély miatt bezárják a világ egyik legnagyobbjának számító rádióteleszkópot a közelmúltban elszenvedett súlyos károsodása miatt. Augusztusban ugyanis elszakadt egy segédkábele, ami egy 30 méteres lyukat ütött a fényvisszaverő tányérba és károsította a felette lévő kupolát. Majd november 6-án az egyik fő acélkábel pattant el, további sérüléseket okozva. A hatóságok gyanúja szerint a segédkábel gyártási hiba miatt szakadt el. Furcsállották ugyanakkor, hogy három hónappal később a főkábel is elszakadt, hiszen akkor csak kapacitása 60 százalékáig volt terhelve.

A Puerto Rico-i teleszkóppal a világ mintegy 250 kutatója dolgozott, egyben a szigetország egyik fő turisztikai látványossága volt évi mintegy 90 ezer látogatóval. A teleszkóp az 1960-es években épült a védelmi minisztérium finanszírozásával. 57 éves működése alatt ellenált hurrikánoknak, a nedvességnek, páratartalomnak, erős földrengések sorának. Az óriástelepszkóp segített megfigyelni a világ tudósainak a Föld irányába tartó aszteroidákat, támogatott később Nobel-díjat kapó kutatásokat, segített meghatározni, hogy újonnan felfedezett bolygók lakhatók lehetnek-e. A 305 méter széles tányérral rendelkező teleszkóp feltűnt a Jodie Foster főszereplésével készült Kapcsolat és az Aranyszem című James-Bond filmben is.

(MTI)

Címlapfotó: MTI/AP/2020 Maxar Technologies

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2020. december 02. 19:39
Az ufók elrágták a kábelt..
Bejla
2020. december 02. 14:18
1 ismerősöm története: huszonvalahány év használat után javít6atlanul tönkrement az autója felháborodva mesélte mindenkinek, hogy milyen szemétség ez - ha eddig működött, miért nem műxik most is? képtelen volt elfogadni, hogy már az is kész csoda, hogy eddig tudta használni úgy, hogy szervízbe csak akkor járt vele, ha valami tényleg elromlott (a megelőző karbantartás mint olyan, ne létezett számára) vhogy így lehettek itt is a karban (nem) tartásért felelősök
Kompenzátor
2020. december 02. 11:39
Jó ez a hír, csak hadd kérdezzem már meg, most tényleg összeomlott a cucc ahogy a főcím állítja, vagy csak annyi történt amennyi a szövegtörzsben le van írva, mert az utóbbi semmiféle "összeomlásról" nem beszél. És nem is annyira újdonság amúgy, a második kábelszakadás is majdnem egy hónapja történt, ami után az illetékes hatóságok elrendelték az egész kóceráj szétszerelését balesetvédelmi okokból. Történt azóta valami újdonság?
Thorin
2020. december 02. 01:49
A szovjet összeomláskor nem kapott rendes hangárt és hangárkarbantartást a burán, így az elpusztult, mert beomlott az épület. Az USA összeomláskor nem tartják karban a kábeleket, ezért egyedi létesítmény vész kárba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!