Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az azeri elnök azt mondta, Baku keményen fog reagálni minden olyan kísérletre, amely a november 9-i megállapodásba való beavatkozást célozza.
Azerbajdzsán átvette az ellenőrzést a Hegyi-Karabahhal szomszédos, eddig örmény kézen lévő Lacini járás felett – jelentette be kedden Ilham Alijev azeri elnök, aki egyben figyelmeztetett, hogy Baku keményen fog reagálni minden, a hegyi-karabahi válság rendezéséről szóló megállapodásba való beavatkozási kísérletre.
„Nagy örömmel közlöm, hogy a Lacini járás felszabadult a megszállás alól” – mondta Aliyev az azeri néphez intézett beszédében, amelyet az AzTV állami televízió közvetített. Aliyev történelmi eseménynek nevezte ezt, és hangsúlyozta, hogy Azerbajdzsán egyetlen puskalövés nélkül foglalta vissza a területet.
A Lacini járás az utolsó, amely visszakerült a hegyi-karabahi harcok lezárásáról november 9-én, Moszkva közvetítésével kötött megállapodással összhangban. Az elmúlt hetekben az Agdami és a Kelbeceri járás került vissza Azerbajdzsánhoz. A megállapodás értelmében a szemben álló felek az általuk elfoglalt állásokban maradtak, a tűzszüneti vonal térségébe és az öt kilométer széles, Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő lacini folyosó területére orosz békefenntartókat vezényeltek. Aliyev beszédében arra figyelmeztetett, hogy Baku keményen fog reagálni minden olyan kísérletre, amely a november 9-i megállapodásba való beavatkozást célozza. Szerinte már voltak erre próbálkozások. „Mert egyeseket nagyon irritál az, hogy itt új biztonsági formátum jött létre” – mondta Aliyev.
Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta újra és újra fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azerik között. A térségben idén szeptember 27-én újultak ki a harcok. Azerbajdzsán elhatározta, hogy fegyverrel foglalja vissza az enklávét, és sikerült jelentős területeket visszafoglalnia.
Nikol Pasinján örmény miniszterelnök, Ilham Aliyev és Vlagyimir Putyin orosz államfő november 9-én állapodott meg a tűzszünetről.
(MTI)