„A vallásszabadság a zárókő a szabadság boltívében” – beszélgetés Gerard Bradley jogászprofesszorral

Gerard Bradley a Notre Dame Egyetem jogászprofesszora, ahol a jogászi etikát és alkotmányjogot tanít. Az egyetemen működő Natural Law Institute (Természetjogi Intézetet) John Finnis professzorral közösen irányítja, a The American Journal of Jurisprudence szerkesztője. A Hoover Institute és a Witherspoon Intézet vezető munkatársa.

A vallásszabadsággal összefüggő ügyek már egy ideje a Legfelső Bíróság érdeklődésének előterében állnak tengerentúl. Emellett, amint erre nemrégiben Samuel Alito, a Legfelső Bíróság tagja rámutatott, a járvány időszakában meghozott rendkívüli intézkedések a vallás szabad gyakorlásának érvényesülése tekintetében súlyos ellentmondásokhoz vezettek. Véleménye szerint melyek a vallásszabadságot övező legnagyobb kihívások a 21. században?

Az amerikai Legfelső Bíróságnak a templomok kötelező bezárását elrendelő tagállami intézkedés tárgyában nemrégiben meghozott döntése mindenképpen üdvözlendő. Ez az ügy New York államban indult. A bíróság pedig november 25. napján késő este – tulajdonképpen csak órákkal a Hálaadás ünnepét megelőzően – megtiltotta Andrew Cuomo kormányzó templomi, illetve zsinagógai összejöveteleket korlátozó rendeletének végrehajtását. Az ilyen korlátozások ügyében a kulcsjelentőségű mércét a vallásgyakorlás céljából tartott összejöveteleknek a más területen, például a bevásárlóközpontban, a kaszinókban, a piacokon és üzletekben bevezetett korlátozásokkal történő összehasonlítása kell, hogy jelentse.

A Legfelső Bíróság most, az ügy kezdeti szakaszában azt mondta ki, hogy ez a különbségtétel nem megengedhető. Üdvözlendő, hogy a különböző összejöveteleket azonos mércével méri. 

Hogyan hatott ez a döntés a vallás szabad gyakorlására Amerika-szerte?

A kérdésre adott válasznak két oldala van. A kettőt együttvéve pedig súlyos csapást mértek a vallásszabadságra. Azzal, hogy a Legfelső Bíróság a tagállamokkal szemben is alkalmazhatónak ítélte az állam és egyház elválasztásáról szóló alkotmányi szabályt, tulajdonképpen saját magának tartotta fenn a végső szó kimondását a vallás és a közélet kapcsolata tekintetében a tagállamokban felmerülő kérdésekben. Ezzel ellentétben 1947 előtt a tagállami bíróságok és törvényhozók szabadon dönthettek ezekben az ügyekben. Másfelől a legfőbb bírói testület az Everson döntésben az újdonsült hatáskörét arra használta, hogy szekularizálja az amerikai közéletet. A vallásszabadság pedig ezt megszenvedte, mert magára a vallásra többé már nem úgy tekintettek, mint becses „közjóra”, hanem ehelyett az Everson döntésben mintegy „privatizálták”, aminek következtében a vallásszabadság elve erodálódott. Ez a folyamat pedig azóta is tart.

Milyen szerepet játszik a közjóként felfogott vallás egy társadalomban?

Csak a két legfontosabb szempontot emelem ki. Egyfelől ha a vallást „közösként” fogjuk fel, akkor azzal azt fejezzük ki, hogy a közösség számára is értéket képvisel, és nem csak „magánjószág”. Ez a felfogás pedig azt jelenti, hogy a vallás alapvetően jó a társadalom számára, és a társadalomnak még azokat a tagjait is átöleli, akik személy szerint nem hívők. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az oktatás és az egészség ügye is fontos közjavak, érdemesek a közösség támogatására, a társadalom még azon tagjaink részéről is, akik egyébként elhanyagolják a saját képzésüket vagy egészségüket, sőt még bizonyos értelemben azok részéről is, akik nem becsülik a saját oktatásukat vagy egészségüket. Ehhez hasonlóan azt mondhatjuk, hogy a vallás jó és a közösség még azon tagjainak részéről is támogatására érdemes is, akik egyébként nem vallásosak.

Másfelől pedig fontos szempontként szükséges kiemelni, hogy

azok a társadalmak, amelyek „közjóként” ismerik el a vallást, elkötelezettek abban, hogy az emberi ügyeknek az emberen túlmutató jelentősebb forrása és értéke van.

Ez a fajta elkötelezettség pedig még azokban a társadalmakban is jelentős mértékben érezteti hatását az emberek és hatóságok kapcsolatrendszereiben, amelyekben nincsen bevett egyház vagy domináns vallás.

A Claremont Intézet az amerikai életmód sajátosságait kutató projektet indított el. Milyen szerepet játszik a vallás és a vallási meggyőződés kifejezése a sajátos amerikai életmódban?

Jelenleg Amerika, ha szabad így fogalmaznom, két irányzat között őrlődik. Az Everson döntésben megkezdődött, majd az 1960-as évektől komolyan lendületet kapó „privatizációs” törekvésekkel az az irányzat áll küzdelemben, amely az országalapítók eredeti értelmezéséhez kíván visszatérni, és ami egészen a ’60-as évekig áthatotta az amerikai hagyományt. A közösségi létünk régre visszanyúló szervezése terén a kormányzat elismerte a vallás egyedülálló és becses értékét, amely szerepet játszik mind az olyan köztársasági intézmények sikerességében, mint amelyek nekünk is vannak, mind pedig a személyek valódi felvirágoztatásában. Minthogy a vallás érték, ezért ebben a hagyományban a kormányzat azt mindannyiunk érdekében népszerűsíti és bátorítja. Ugyanakkor a vallás csak abban az esetben tekinthető jónak, ha az szabadon vallható meg és aztán igazi értékként gyakorolható. Valójában tehát a kormányzat leginkább azzal népszerűsíti a vallást, ha magát a vallásszabadságot támogatja. Ezen megfontolások mellett

az amerikai történelem során az állam számos esetben lépett partnerségre vallási intézményekkel a közjó szolgálata érdekében oktatási és jótékonysági célokból.

Mindaddig, amíg ezek a partnerségek senki vallásosságára nem jelentenek kényszert, illetve a vallások közötti hátrányos különbségtétel nélkül hozzáférhetők, addig bátorítást érdemelnek. Ezek egészen biztosan nem sértik az egyház és állam elválasztásának elvét rögzítő első alkotmánykiegészítést. Hamarosan meglátjuk, hogy a három, Trump elnök által kinevezett bíróval kiegészült Legfelső Bíróság milyen irányba is tereli majd az országot.

Kicsit távolabbról szemlélve ezt a kérdést egy ellentmondás fedezhető fel. Dacára annak, hogy az emberi jogok robbanásszerű terjeszkedésnek indultak az emberi jogi egyezmények és intézmények megszaporodásával, mégis az látható, hogy a vallásszabadság és a szabad vallásgyakorlás joga világszerte erodálódik. Miből fakad ez az ellentmondás?

Ez első pillantásra valóban ellentmondásnak tűnik. Mikor mind a különféle elméleti iskolákban, mind pedig a politikai gyakorlatban megsokasodnak az emberi jogok, akkor a vallásszabadság támogatása elkezd megkopni. Nem fér kétség ahhoz, hogy ez a nyilvánvaló rendellenesség nagyrészt annak köszönhető, hogy a vallási szélsőségesek magának a vallásnak a megbecsültségét is rombolják. Úgy vélem azonban, hogy sokkal inkább a szekularizmus magyarázza ezt a nyilvánvaló ellentmondást. Pontosabban a szekularizmusnak egy bizonyos felfogása, amely a vallást – hívők és nem hívők számára egyaránt – az egyén egyik szabadon választott önmeghatározásának tartja. Vagyis másként fogalmazva a vallás szerintük valójában már nem a világmindenség valódi megismeréséről szól, beleértve azt is, ami láthatatlan. Már nem az értelem és az értékek transzcendens forrását jelenti. Ehelyett sokkal inkább a személyek „identitásának” szabadon megválasztott egyik összetevőjévé válik. A vallásszabadság értelmét és értékét az határozza meg, hogy a vallás melyik felfogását fogadjuk el.

Mi a vallásszabadság célja és értelme az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának felfogása szerint? Hogyan lelhető fel helyes egyensúly a vallás szabad gyakorlásának joga, valamint az állam és egyház elválasztásnak elve között?

Azt nem tudom biztosan megmondani, hogy a Nyilatkozat alkotói pontosan mire is törekedtek. Ugyanakkor a dokumentum megszületése során a különböző szándékokat vizsgáló történelmi kérdés kapcsán az bizton állítható, hogy céljuk nem a közélet szekularizációja vagy a vallás „privatizálása” volt. A fő törekvésüket az igazság megismerése jelentette. Annak rögzítése tehát, hogy a vallásszabadság nélkülözhetetlen szerepet játszik a vallás értékeinek egyéni megélésében, és egyúttal annak elismerése, hogy a vallásszabadság alapvető fontosságú a szabadságjogok rendszerében. Ezek a törekvések, vagy talán pontosabban fogalmazva igények valóságosak. Úgy vélem, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, illetve megalkotóinak szándéka hűen tükrözte a II. Vatikáni Zsinat vallásszabadságról szóló Dignitatis humanae kezdetű deklarációjának bevezető gondolatait, amely szerint „[m]inden embert a maga méltóságának megfelelően, mivel személy – tudniillik értelemmel és szabad akarattal rendelkezik, s ezért személyes felelőssége van –, a saját természete ösztökéli és készteti az igazság keresésére, elsősorban a vallás tekintetében. A megismert igazsághoz ragaszkodnia kell, s egész életét az igazság követelményei szerint kell berendeznie.” Emellett szeretném hangsúlyozni, hogy mind Szent II. János Pál pápa, mind pedig XVI. Benedek emeritus pápa az írásaikban rámutattak arra, hogy

a vallásszabadság stratégiai szempontból bármelyik alapjogi rendszerben központi helyet foglal el.

Úgy fogalmaztak, hogy a vallásszabadság a zárókő a szabadság boltívében. 

Advent jelképes időszak, a világ Jézus Krisztus születésének ünnepére készül. Különösen jelképes időszak az európai és amerikai kontinenseken, hiszen a kereszténység mindkét helyütt kultúra szerves alkotója. Az európai és amerikai életmód ápolása és megóvása véleménye szerint hogyan járulhat hozzá ennek az örökségnek, valamint a vallás szabad gyakorlásának megőrzéséhez?

Sokan úgy vélekednének, hogy ez az igazi kérdés. Én azonban inkább úgy gondolom az a fontos, hogy egyezségre jussunk abban, hogyan tudjuk megjeleníteni és megőrizni a keresztény identitást Európában és Amerikában úgy, hogy közben megvédjük a mindenkit megillető vallásszabadságot. Leginkább azért mondom ezt, mert úgy vélem, nem az az „igazi kérdés”, amit sokan annak tartanak. Még kevésbé gondolom azt, hogy a kérdésre nem lehet helyes választ adni. Éppen ellenkezőleg. Úgy vélem, hogy

a keresztény identitás teljes mértékben összefér a mindenkit megillető szabad vallásgyakorlással,

mert a vallásszabadság a keresztények génjeibe van kódolva. A korábban már említettekhez képest még egyetlen dolgot szeretnék itt kiemelni. Azt, hogy, amennyire látom, az európai vagy amerikai keresztény identitás miatti aggodalomnak jórészt nem sok köze van a vallásszabadság erodálódásához. Néhányan ezt az álláspontjukat fejtik ki. Én azonban úgy vélem, hogy amikor mélyebben megkapargatjuk ezeknek az érveknek a felszínét, akkor gyakran azzal szembesülünk, hogy az ezen álláspontot hangoztatók valójában szekularizációt kívánnak. Ami miatt pedig ezt akarják, az nem a közjó keresztény felfogásával van összefüggésben, hanem azzal, hogy megtarthassák a szexuális és az életvitelhez kapcsolódó egyéb szabadságukat. Másként fogalmazva nem a Bibliában kifejezett vallási előírásoktól, hanem annak erkölcsiségétől félnek.

Az interjú készítője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének kutatója.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.