Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A tömeg új választást követelt.

Vízágyúval és könnygázzal oszlatták a rendőrök az új választást követelő tömeget vasárnap este Georgia fővárosában, számol be az Euronews. A tüntetők azért vonultak Tbilisziben az ország választási bizottságának épülete elé, mert szerintük csalás történt az október 31-én megrendezett szavazáson.
A voksolást a kormányon lévő Grúziai Álom nevű párt nyerte, a szavazatok 48 százalékát megszerezve. Az eredmények kihirdetése után 8 ellenzéki párt, köztük a 27 százalékkal a második helyen végző Egységes Nemzeti Mozgalom bejelentette, hogy bojkottálják a parlament munkáját. A kormánypártot szavazatvásárlással, a számlálásnál elkövetett visszaélésekkel és a választók és megfigyelők megfélemlítésével vádolják politikai ellenfelei. A Georgiai Álom vezetői ezt tagadják.

(Euronews)