Visszatért a nyugalom az osztrák fővárosba

2020. november 04. 19:50

Szerdán már az iskolák is kinyitottak.

2020. november 04. 19:50

Nagyjából visszatért a normális mederbe az élet az osztrák fővárosban, ahol a hatóságok azt vizsgálják, hogy a hétfő esti bécsi merényletben négy embert agyonlövő 20 éves terroristának voltak-e bűntársai. A merénylet felbujtójaként az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentkezett.

A hatóságok közlése szerint a Kujtim Fejzulaiként azonosított férfit korábban börtönbüntetésre ítélték, amiért csatlakozni akart az Iszlám Államhoz Szíriában. Decemberben helyezték szabadlábra.Hétfő este kilenc perc alatt több mint húsz embert sebesített meg a belvárosi Schwedenplatz téren, mielőtt a rendőrség agyonlőtte.

Csak egy merénylő volt

Kedden Bécs nagy részét még lezárva tartották, mert a hatóságok csak kedden közölték, hogy nem találtak második merénylőre utaló bizonyítékot. Szerdán ismét kinyitottak az iskolák.

Két férfi és két nő halt bele a sebesülésébe, miután a gépkarabéllyal, robbanóöv-utánzattal, maroklőfegyverrel és késsel felszerelkezett férfi tüzet nyitott a zsúfolt bárokban és kávéházakban ülőkre.

Halálos áldozatok és sebesültek

A bécsi rendőrség szerdán közölte, hogy két osztrák, egy német és egy észak-macedóniai állampolgárt ölt meg a támadó. A 23 sebesült többsége osztrák, de van közöttük német, szlovák, bosznia-hercegovinai, luxemburgi és afgán állampolgár is. Szerdán hárman közülük még mindig az intenzív osztályon voltak, de a bécsi kórházak szerint az állapotuk stabil.

A nyomozás már folyik

Karl Nehammer belügyminiszter kedden közölte, hogy 14, Fejzulaival kapcsolatban álló embert vettek őrizetbe, és folyik a kihallgatásuk.

A svájci Winterthur rendőrsége kedden jelentette be, hogy két embert vettek őrizetbe. Karin Keller-Sutter svájci igazságügy-miniszter a St. Galler Tagblatt című napilapnak internetes oldalán közzétett vitaműsorban azt mondta, hogy a két férfi feltehetően a támadó barátai. A miniszter szerint a két férfi személyesen találkozott az elkövetővel, de az nem mondta meg, hogy mikor. A svájci főügyészség szerint mindkét férfi ellen folyik Svájcban büntetőjogi eljárás, 2018, illetve 2019 óta.

Winterthur a német határ közelében fekvő hajdani jelentős iparváros, ahol nemrégiben zártak be egy mecsetet, mert gyűlöletbeszédet terjesztő imámok gyülekezési helye volt. A mecsetben imádkozó fiatalok közül többen utaztak Szíriába, hogy az IÁ oldalán harcoljanak. Szeptemberben egy, a svájci média által csak „winterthuri emírnek” nevezett, Svájcban élő iszlamista vezetőt ítéltek 50 hónapi börtönre az Iszlám Állammal fenntartott kapcsolatai miatt.

Gyanús lőszervásárlás Szlovákiában

A szlovák rendőrség kérdésre válaszolva a Facebook-oldalán közölte, hogy olyan értesülést kapott, hogy a nyáron „gyanús személyek jártak Szlovákiában”, hogy megpróbáljanak lőszert vásárolni. Ez azonban nem sikerült nekik – áll a rendőrség közleményében, amely nem tért ki további részletekre. Hozzátette, hogy az esetről azonnal tájékoztatták az osztrák kollégákat.

A támadás elkövetését az IÁ vállalta magára „hírügynöksége”, az Aamak révén. A terrorszervezet arra nem tért ki, hogy az elkövető milyen kapcsolatban állt az IÁ-val.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. november 05. 05:40
A bécsi rendőröket elnézve eszembe jutott nagyobb lenne a pénzügyi fegyelem ha a bankjegyeken rendőrök képei lennének. Az egy Eurósonegy közrendőr. A 10 Euróson egy tizedes. Az 50 Euróson egy százados mellképe. A 100 Euróson pedig egy százados.
kishegyi
2020. november 05. 01:01
Négy ember meghalt. Nyugaton a helyzet változatlan.
néhai Ch.Pilot
2020. november 05. 00:09
Szóval a többi merénylőnek sikerült kereket oldania, erre - bár egész éjjel azokat hajkurászták - inkább azt mondják, hogy csak egy volt. Ez is egy módszer... "Visszatért a nyugalom az osztrák fővárosba", hogy bármelyik nap előzékenyen újra átadja helyét a rettegésnek.
illiberator
2020. november 04. 23:57
Csend és hullaszag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!