Véres tüntetések törtek ki Peruban

2020. november 15. 08:58

Több tüntető meghalt a rendőrséggel való összecsapások során.

2020. november 15. 08:58
null

Tüntetések törtek ki Peruban, miután a perui legfelsőbb bíróság megtiltotta az ország alkotmányos vádeljárás keretében a héten elmozdított elnökének, Martín Vizcarrának, hogy 18 hónapig elhagyja az országot. Az elnököt vesztegetéssel vádolják, de ő tagadja a vádakat. 

A hírt követően zavargások törtek ki a perui fővárosban, melyek során két ember egy 24 és egy 25 éves férfi meghaltak, többen pedig megsérültek a rendőrséggel való összecsapásokat követően. A kezdetben békésen induló tömegtüntetések Manuel Merino ügyvezető elnök elmozdítását követelték. 

A perui parlamenti képviselők hétfőn mozdították el hivatalából Vizcarrát, két hónappal azt követően, hogy túlélt egy másik hasonló leváltási kísérletet. Az a vád ellene, hogy 2011 és 2014 között, még Moquegua megye kormányzójaként mintegy 637 ezer dollárnyi (192 millió forintnyi) kenőpénzt fogadott el két cégtől, amelyek később közbeszerzési pályázatokat nyertek. Vizcarra következetesen tagadta az állításokat korábban és novemberben is.

A független Vizcarra és a törvényhozás viszonya mindig is feszült volt. Tavaly ősszel, amikor a parlamenti képviselők elnapoltak egy bizalmi szavazást a kormány ellen, Vizcarra az alkotmánynak megfelelően feloszlatta a törvényhozást, és előrehozott választásokat írt ki, amelyek január 26-án lezajlottak. Azt vetette az ellenzék szemére, hogy az ország stabilitásának aláásására törekszik. Hangoztatta, kész emelt fővel távozni.

Az államfő feladatait a 2021 júliusában lejáró hivatali idő végéig Manuel Merino parlamenti házelnök látja el ügyvivő jelleggel. Vizcarra az államfői tisztséget Pedro Pablo Kuczynskitól vette át, akit 2018 márciusában egy korrupciós botrány miatt a törvényhozás szintén alkotmányos vádeljárás keretében akart leváltani. Kuczynski azonban ezt nem várta meg, és lemondással megelőzte eltávolítását. Peruban jövő év áprilisában tartanak parlamenti- és elnökválasztást.

(Forrás: MTI, BBC)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Belakiss
2020. november 15. 17:39
Soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros sorossoros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros sorossoros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros sorossoros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros soros
Kiscsillag
2020. november 15. 14:09
Soros?
simonvitéz
2020. november 15. 12:34
637 ezer dollár. Istenem, Hunter Bidennek kb ennyi volt a borravalója Ukrajnában, apuci hathatós közreműködésével. Peruban embereket lőnek le ezért, az USA- ban meg elnöki pozíciót kap az illető. Aki nem mellesleg még pedofil és (mostanra) demens is.
Armageddon
2020. november 15. 11:18
Szerintem ez perui belügy, lesz@rjuk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!