Lukasenka azt mondja: meg kell akadályoznia az állam lerombolását

2020. november 02. 17:50

Az ENSZ aggodalmaira a Minszkből videón reagáló fehérorosz vezetők kijelentették: a megmozdulásokra úgy reagáltak, ahogyan „törvénytelen cselekedetekre” kell.

2020. november 02. 17:50

Minden, az állam lerombolását célul kitűző társadalmi vagy vallási szervezet próbálkozásaira reagálni fog – ígérte hétfőn Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, miközben Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában tüntetők önkényes fogvatartásával és kínzásával vádolták meg a fehérorosz hatóságokat.

„Ha Fehéroroszországban akár egyetlen szervezet, legyen az társadalmi vagy vallási, célul tűzi ki az állam lerombolását, természetesen kénytelen leszek erre reagálni. Mint az alkotmány szerinti államfő, köteles vagyok megvédeni ezt az államot, ez az elsődleges kötelességem” – jelentette ki Lukasenka a fehérorosz ortodox egyház fejével, Benjámin minszki és zaszlavli metropolitával találkozva.

Lukasenka kijelentette, hogy

Fehéroroszország jelenleg nem fogadhat lelkészeket Lengyelországból Varsónak a fehérorosz helyzettel kapcsolatos álláspontja miatt.

Az elnök szerint Fehéroroszországnak jobban kell felkészítenie a saját katolikus papjait. Mint mondta, korábban már tárgyalt erről XII. Benedekkel is, aki 2005 és 2013 között ült a pápai trónon.

Lukasenka kijelentette, hogy szívesen meghívja fehéroroszországi látogatásra Ferenc pápát

2020 augusztusában nem engedték belépni Fehéroroszországba a fehérorosz állampolgárságú Tadeusz Kondrusiewicz minszki érseket, a fehérorosz katolikus egyház fejét, így kénytelen volt Lengyelországban maradni. Lukasenka akkor azt mondta, hogy az érsek azért utazott konzultációra Lengyelországba, hogy „bizonyos utasításokat kapjon”, ezért nem térhetett vissza. A főpap szeptember 14-én kapta meg a fehérorosz határőrség hivatalos válaszát, amely szerint „érvénytelen” volt az útlevele. Lukasenka kijelentette, hogy ha az ortodox egyház pátriárkája beleegyezik, szívesen meghívja fehéroroszországi látogatásra Ferenc pápát.

Genfben számos nyugati diplomata követelte az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, amelyen legtöbben online-kapcsolaton keresztül vettek részt, hogy Fehéroroszország szüntesse be a megtorlást, helyezze szabadlábra a fogva tartott tüntetőket és indítson vizsgálatot a kínzásokkal és a rossz bánásmóddal kapcsolatos vádak ügyében. A Minszkből videón reagáló fehérorosz vezetők kijelentették, hogy úgy reagáltak, ahogyan „törvénytelen cselekedetekre” kell.

A 26 éve hatalmon lévő 66 éves államfő soha nem látott tiltakozó mozgalom célpontja

Augusztus 9-i vitatott újraválasztása óta a 26 éve hatalmon lévő 66 éves államfő soha nem látott tiltakozó mozgalom célpontja. Minden hétvégén tízezrek tüntetnek a lemondását követelve a rendőri erőszak és a több ezer őrizetbe vétel ellenére. Vasárnap ismét előállítottak 300 embert a több tízezres menetből.

Jurij Ambrazevics, Fehéroroszország genfi ENSZ-nagykövete elismerte, hogy „vannak problémák, amiken dolgozni kell, de csak külső nyomások, zsarolások és feltételek megszabása nélkül lehet előrehaladni, tisztelettudó hangnemű tárgyalásokon” – fűzte hozzá.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!