Andrej Babis cseh kormányfő, aki a Twitteren gratulált Bidennek, fontosnak nevezte, hogy „az új államfő aktívan foglaljon állást a NATO szövetségi rendszere mellett, és igyekezzen kereskedelmi megállapodásokat kötni az Európai Unióval”. Zeman és Babis is nagyon jónak minősítették a cseh-amerikai kapcsolatokat, és kifejezték meggyőződésüket, hogy az együttműködés folytatódni fog.
„Megszólaltak a polgárok. Szoros együttműködésünk folytatódni fog” – írta gratulációjában a Twitteren Igor Matovic szlovák kormányfő. Matovic közölte: bízik abban, hogy a jövőben az Egyesült Államok és az Európai Unió „erős partnerekké válnak”. Az új szakasz pillanatnyilag legfontosabb megoldásra váró feladatának a koronavírus-járvány legyőzését nevezte a szlovák kormányfő. Szlovákia készen áll a szoros együttműködésre az új amerikai elnökkel – írta Ivan Korcok szlovák külügyminiszter Facebook-oldalán. „Kölcsönösen nagyobb szükségünk van most egymásra, mint bármikor korábban” – mutatott rá.