Tovább közeledik egymáshoz Izrael és Bahrein

2020. november 18. 18:28

Az izraeli-bahreini kapcsolatok fejlesztéséről, gazdasági és légiforgalmi megállapodásokról folytatott tárgyalások végén háromoldalú találkozón vett részt Jeruzsálemben Izrael, Bahrein és az Egyesült Államok – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet szerda este.

2020. november 18. 18:28

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Abdel-Latif az-Zajáni bahreini külügyminiszter közös nyilatkozatot tett az egésznapos tárgyalássorozat utolsó megbeszélése, háromoldalú találkozójuk előtt a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciáján.

Netanjahu ezen gratulált Donald Trump amerikai elnöknek az Öböl menti államokkal született egyezmények aláírásához, melyekre – mint mondta – Trump nélkül nem kerülhetett volna sor. „Hat hét alatt három békeegyezmény, nem hiszem, hogy lehetne ennél jobb. Ma ismét történelmet írunk: ez az első látogatás Bahreinből, amely fontos mérföldkő a nemzetek közötti béke kezdetén” – hangsúlyozta a kormányfő.

Irán megítélése

„Remélem, sokkal több megállapodás lesz” – felelt a bahreini külügyminiszter. Ezek azért is fontosak, mert elszigetelik az olyan káros országokat, mint Irán. A megállapodások támogatják a vallásszabadságot, mivel a muszlimok a repülőjáratok révén szabadabban imádkozhatnak „Tel-Avivtól Manámáig”. Izrael és Bahrein bizonyítják, hogy „valóra válhat a jövőkép” – tette hozzá.

Mike Pompeo is a békemegállapodások jelentőségét hangoztatta, melyeket közlése szerint a világ számos részén, gyakran váratlan helyeken köszönnek meg neki utazásai során. „Ez az egyezség csodálatos gazdasági lehetőségeket vet fel, és Irán felé is jelzi, hogy csökken a befolyása a térségben, és elszigetelődik mindaddig, amíg irányt nem vált” – vélekedett az amerikai külügyminiszter.

Bahrein-Izrael repülőjárat

Abdel-Latif az-Zajáni előzőleg Reuven Rivlinnel találkozott, s az államelnöki rezidencián elmondta, hogy heti 14 személyszállító járatban állapodtak meg Bahrein és Izrael között, melyek részben Eilatba és Haifába repülnek, és megegyeztek heti öt teherszállító repülőjáratban is.

„Izrael keményen és büszkén dolgozik egyebek közt a víztisztító technológiák, az élelmezésbiztonság, az egészségügy, a környezetvédelem fejlesztéséért. Ezen kihívások közül sokban osztozunk, együtt le tudjuk győzni őket. Együtt sokat tehetünk a jó jövő érdekében az összes nép, természetesen palesztin szomszédaink számára is” – emelte ki az izraeli államfő.

Kölcsönösen megnyitják nagykövetségeiket

A külügyminisztériumban tartott tárgyalások után bejelentették, hogy megállapodtak a nagykövetségek kölcsönös megnyitásában a két ország között.

Megszállt területekre is ellátogat Pompeo

Pompeo három napot tölt Izraelben, és szokatlan módon a tervek szerint ellátogat Saár Binyamin ciszjordániai telepesfalu borászatába, valamint a Golán-fennsíkra is. Ezek 1967-ben Jordániától, illetve Szíriától elfoglalt területek, melyek a nemzetközi jog szerint megszállt területnek minősülnek.

Ezért a Donald Trump előtti amerikai kormányzat tagjai nem tettek hivatalos látogatásokat ezeken a részeken. Trump 2019 márciusában elismerte Izrael fennhatóságát a fennsík felett.

Előzmények

Zajáni írta alá Bahrein nevében a szeptember 15-i washingtoni ceremónián, a Fehér Házban az úgynevezett Ábrahám-egyezményeket és a „békenyilatkozatot” Izraellel.

Pompeo hét országot érintő mostani útján Franciaországba, Törökországba, Grúziába, az Egyesült Arab Emírségekbe, Katarba és Szaúd-Arábiába látogat még el.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!