Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Saját hazájukban áldhatja meg az észak-koreaiakat a katolikus egyházfő.
Ferenc pápa érdeklődését fejezte ki Észak-Korea iránt, miután nemrég dél-koreai diplomatákkal találkozott – írja az UPI nyomán az atv.hu. A dél-koreai kormány szerint a pápa azt mondta, hogy meg akarja látogatni a Kim-rezsimet is, a koreaiak pedig abban reménykednek, hogy a pápa megáldhatja az észak-koreai népet hazájukban.
Az argentin pápa nem először jelezte szándékát egy esetleges észak-koreai túrára. 2018-ban azt mondta a dél-koreai elnöknek, hogy akár el is utazhat az országba, amennyiben Kim Dzsongun hivatalosan meginvitálja.
Nyitókép: MTI/AP pool/Gregorio Borgia