Miért köt egy arab állam békét Izraellel? – Bahrein nagykövete a Mandinernek

2020. november 11. 15:15

A Közel-Kelet új békekorszakát együttműködésekkel kell elindítani – mondja a Bahrein és Izrael között szeptember 15-én megkötött békemegállapodásról a Bahreini Királyság berlini (és egyben regionális) nagykövete. Bahrein a negyedik arab ország, amely diplomáciai kapcsolatot létesített a zsidó állammal. Interjúnk Abdullah Abdullatif Abdullah nagykövettel.

2020. november 11. 15:15
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Milyen tények, érvek megfontolása után ment bele Bahrein az Izraellel kötött egyezségbe?

Egy új korszakot nyitottunk az Izraellel kötött baráti, békés diplomáciai kapcsolatok létesítésével, amellyel a Bahreini Királyság segíteni kívánja egy olyan vízió megvalósítását, amelyet a Közel-Kelet népei régóta megérdemelnek már:

egy békés, biztonságos, stabil és prosperáló térséget szeretnénk látni.

Egy olyan valóságot, amelyben a térség országai, népei és vallásai párbeszédet folytatnak egymással annak érdekében, hogy feloldják nézeteltéréseiket, és együtt törekednek felépíteni egy új világot, amelyben a következő nemzedékek számára már a békés egymás mellett élés és a gyarapodás lesz a természetes cél.

Az iráni fenyegetés volt a fő oka a megállapodás megkötésének, vagy más tényezők?

A békeegyezmény aláírása nem egy külső fenyegetés eredménye, inkább annak a reménynek és optimizmusnak a kifejeződése, hogy

kötelezettség-vállalásokkal és baráti kapcsolatok révén tartós regionális béke és biztonság hozható létre.

Az Izrael és a Bahreini Királyság közötti barátság, béke és együttműködés korszakának kezdete mindkét nép számára egy szebb jövő reményét csillantja meg. A megállapodás egyébként egy folyamat állomása, hiszen Bahrein régóta propagálója a béke, a párbeszéd és a békés egymás mellett élés kultúrájának mind a hazai, mind a nemzetközi fórumokon.

Abdullah Abdullatif Abdullah, a Bahreini Királyság berlini (és egyben regionális) nagykövete

 

Az arab államok évtizedekig ragaszkodtak ahhoz az elvhez, hogy csak abban az esetben létesítenek hivatalos kapcsolatot Izraellel, ha az izraeli-palesztin konfliktus megnyugtató módon rendeződik. Miért mozdultak el ettől az állásponttól?

A Bahreini Királyság folyamatosan és határozottan támogatja a békefolyamatot, az eddigi törvényes nemzetközi rendelkezésekkel és az Arab Békekezdeményezéssel egyetértésben, hogy

végre egy igazságos, átfogó és tartós megoldása legyen az izraeli-palesztin konfliktusnak.

A palesztin vezetés szerint az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein különbékéi gyengítik az ő tárgyalási pozíciójukat Izraellel szemben, ezzel nehezebb helyzetbe kerültek. Ez jogos felvetés?

A békefolyamatnak a felek közötti közvetlen tárgyalások útján kell előrehaladnia, míg el nem érnek egy olyan megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható, és amelynek alapján létrejöhet a két, egymás mellett békében élő állam. Ennek az Arab Békekezdeményezés lefektetett elvei és a releváns nemzetközi rendelkezések alapján kell megtörténnie. Bahrein elkötelezett e békefolyamat támogatására.

Az egyezség értelmében Izrael leállítja a palesztin területek újabb annektálásait. Ez azonban csak látszólagos eredmény: a korábbi területfoglalások miatt mára már olyan területi realitások jöttek létre, amelyek elfogadhatatlanok a palesztinok számára. Hogyan képzelik el tehát a Palesztin Államot? Létrehozható még földrajzilag egyáltalán?

Az Izrael Állam és a Bahreini Királyság között létrejött egyezmény diplomáciai, illetve békés, baráti kapcsolatokat létesített a két ország között. A Bahreini Királyság szilárdan támogatja a békefolyamatot, hogy annak minél pozitívabb kimenetele legyen.

Ennek egyik alapeleme a testvéri palesztin nép alapvető jogainak védelme,

mégpedig az eddigi törvényes nemzetközi rendelkezések és az Arab Békekezdeményezés alapján, hogy végül egy igazságos, átfogó és tartós megoldása legyen az izraeli-palesztin konfliktusnak.  

A Palestine Foundation szervezet támogatói Bahrein királyának áthúzott portréjával tüntetnek a legújabb izraeli-arab békeszerződések ellen szeptember 25-én Karacsiban

 

Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein által aláírt megállapodások normalizálják az államközi kapcsolatokat Izraellel. Ez Izraelnek mint zsidó államnak a hivatalos elismerését jelenti?

Az aláírt egyezmény diplomáciai, illetve békés, baráti kapcsolatokat létesített Izrael Állam és a Bahreini Királyság között.

Milyen konkrét előnyöket vár Bahrein ettől a megállapodástól?

A Bahreini Királyság arra fókuszál, hogy minden területen egy gyümölcsöző kétoldalú együttműködés alakuljon ki a két fél között, és hogy az egész régió minden népe számára békés szomszédságot és jólétet teremtsen. A Bahreini Királyság október 18-án Manámában – történelmi diplomáciai áttörésként – több egyetértési megállapodást írt alá Izraellel, a külügy- és pénzügyminisztériumok között együttműködési keretszerződések jöttek létre többek között a légi közlekedés, a kereskedelem, a telekommunikáció, a postai szolgáltatások vagy a mezőgazdaság területén. A két gazdaság a régió legdinamikusabban fejlődő gazdaságai között van.

A két állam együttműködése óriási serkentő hatással lehet mindkét gazdaságra,

a kereskedelem élénkülhet, újabb és újabb külföldi befektetések érkezhetnek, és új munkahelyek jöhetnek létre.

 

Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini külügyminiszter, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter a békeszerződések aláírási ünnepségén szeptember 15-én a Fehér Házban

 

Visszatérve a békefolyamathoz: ezek a szerződések képesek új lendületet adni a megrekedt közel-keleti békefolyamatnak? Egyetértenek Donald Trump megfogalmazásával, miszerint ez egy „új Közel-Kelet hajnala”?

A konfliktusok és a bizalmatlanság hosszú idő óta súlyos hátrányba hozzák a Közel-Keletet, nemcsak amiatt, hogy meglévő képességeit ezen tényezők miatt nem tudja felszabadítani, de amiatt is, hogy tehetséges fiataljai nem tudnak kibontakozni. A barátság és béke ezen új korszaka hatalmas hatással lehet a régióban régóta érlelődő változások felgyorsításában. A Bahreini Királyság határozottan támogatja a békefolyamatot, hogy annak minél pozitívabb kimenetele legyen, legelőször is, hogy a palesztin nép törvényes jogai garantálva legyenek a nemzetközi rendelkezések és az Arab Békekezdeményezés elveivel összhangban.

Várható az, hogy újabb arab államok követik az önök példáját, és ehhez hasonlóan békét kötnek Izraellel? Esetleg Szaúd-Arábia is csatlakozni fog végül ehhez a táborhoz?

Azt reméljük, hogy a Közel-Kelet béketeremtői minden lehetőt megtesznek annak érdekében, hogy egy fényesebb és békésebb jövőt teremtsenek népeik számára.

Most van a soha vissza nem térő alkalom

arra, hogy nemzetközi partnereink támogatásával mindenki számára elhozzuk a békét, a biztonságot és a jólétet.

 

Címlapkép: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök, Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter a békeszerződések aláírási ünnepségén szeptember 15-én a washingtoni Fehér Házban.

fotó: Bahreini Királyság berlini nagykövetsége, MTI

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidék nem szlovákia!
2020. november 11. 16:24
Miért tart ott a magyar jobboldal, hogy Izrael békéje és jóléte a civilizációs fokmérő számára? Miért pont Izrael? Volt kapcsolatunk a lakóival a történelmünk során? Az a tapasztalatunk velük, és az államukkal, hogy békések és barátságosak? (Velünk vagy másokkal?) Elmagyarázza végre a Fidesz, hogy ez miért kiemelt téma a sajtójában és miért érdekünk az ő békéjük és érvényesülésük? A Fidesz szerint a magyar jobboldaliak ezzel egyetértenek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!