Bach: Nem élveznek előnyt az oltásnál az olimpikonok

2020. november 12. 12:05

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint először azoknak kell szétosztani a vakcinákat, akik a legnagyobb kockázatú csoportba tartoznak.

2020. november 12. 12:05

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint nem élveznek majd előnyt a koronavírus-oltás során a Tokióba utazó sportolók.

Az első hullámban azoknak kell szétosztani a vakcinákat, akik a legnagyobb kockázatú csoportba tartoznak, azaz az orvosoknak, nővéreknek, és mindenkinek, aki életben tartja a társadalmat” – mondta a német sportdiplomata, hozzátéve, a NOB tárgyalásokat folytat gyógyszergyárakkal és szakértőkkel.Bach részben arra reagált, hogy a japán szervezők a napokban megkönnyebbülten fogadták a hírt, miszerint a Biontech és a Pfizer cég ígéretes vakcinát fejlesztett ki.    

Bach vasárnaptól szerdáig a szigetország fővárosában tartózkodik majd, ez lesz az első útja Japánba azóta, hogy a NOB márciusban elhalasztotta a játékokat. A sportvezető korábban kiemelte: a szervezőbizottság jelenleg is dolgozik egy olyan intézkedéscsomagon, amely révén a pandémia közepette is le lehet bonyolítani a világ legnagyobb sporteseményét.Az olimpiát idén nyárról a 2021. július 23. és augusztus 8. közötti időszakra ütemezték át, ezt követően augusztus 24-től szeptember 5-ig következik majd a paralimpia.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2020. november 12. 12:09
Az álhírterjesztők megint pofira estek... Kóros Athina, segítsetek!
Mich
2020. november 12. 12:09
Az álhírterjesztők megint pofira estek... Kóros Athina, segítsetek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!