Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az új intézkedések kedden nulla órakor lépnek majd életbe az oe24.at szerint.

Ausztriában bezárnak az iskolák, a kisebb üzletek nyitva maradhatnak, de a bevásárlóközpontoknak, ahol sok ember gyűlhet össze, le kell húzniuk a rolót a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében – jelentette péntek délelőtt az oe24.at osztrák hírportál. A hírportál úgy tudja, az intézkedéseket szombat délután jelenti be Sebastian Kurz kancellár.
Az oe24 értesülései szerint az iskolák teljesen átállnak digitális oktatásra, csak az óvodák maradhatnak nyitva, és egyes helyeken az alsó tagozat az általános iskolában. A kereskedelem terén a kormány egyetért azokkal a szakértőkkel és iparági képviselőkkel, akik szerint a teljes zárlat a gazdaság összeomlásához vezetne, ezért köztes megoldásként arról döntöttek, hogy nem kell minden boltnak bezárnia, csak a nagyobb bevásárlóközpontoknak, ahol nagyobb tömeg gyűlhet össze. Nem fogadhatnak vendéget a kozmetikusok és masszőrök sem, de a fodrászatok bezárása még nem eldöntött kérdés. Az új intézkedések kedden nulla órakor lépnek majd életbe az oe24.at szerint.

(MTI)