Szudán is normalizálja kapcsolatait Izraellel

2020. október 24. 11:50

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök videóüzenetben üdvözölte a fejleményeket.

2020. október 24. 11:50
null

Videóüzenetben köszöntötte az amerikai segítséggel normalizálódott szudáni-izraeli kapcsolatokat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök – számolt be róla a Jediót Ahronót című újság online hírportálja, az ynet péntek este. Netanjahu drámai áttörésnek nevezte a készülő egyezményt és emlékeztetett rá, hogy a megállapodás történelmi jelentőségű is, hiszen Kartúm, Szudán fővárosa volt az, ahol kimondta az Arab Liga 1967-ben a „három nem elvét”, avagy hogy nem kötnek békét, nem ismerik el Izraelt és nem tárgyalnak a zsidó állammal a tagok.

Az izraeli kormányfő bejelentette, hogy nemsokára találkozni fog szudáni kollégájával, hogy tárgyaljanak több szektor együttműködéséről, így a mezőgazdaságról és a kereskedelemről is. Netanjahu kiemelte, a zsidó állam Kartúmon keresztül gyorsabb és olcsóbb légi járatokat tud majd biztosítani területéről Afrikába és Dél-Amerikába is. Az ynet beszámolt arról is, hogy Izrael nemrégiben állapodott meg az Egyesült Arab Emírségekkel, valamint Bahreinnel a kapcsolatok normalizálásáról, melyhez most az a Szudán csatlakozik, aki eddig kifejezetten ellenséges volt a zsidó állammal. Szudán különlegessége, hogy ténylegesen sosem harcolt Izrael ellen, azonban 1967 óta folyamatosan fenntartották a hadi állapotot a zsidó állammal szemben.

Donald Trump pénteken jelentette be a két ország viszonyának normalizálását Washingtonban. Szeptember során az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein már normalizálta kapcsolatait a zsidó állammal, csatlakozva ezzel az eddig összesen Egyiptomból és Jordániából álló klubhoz.

Fotó: Donald Trump amerikai elnök (középen) konferenciahívás keretében beszél Izrael és Szudán vezetőivel, valamint a média képviselőivel egy Szudán és Izrael közötti békemegállapodásról a washingtoni Fehér Házban 2020. október 23-án. Mellette Mike Pompeo amerikai külügyminiszter (jobbra) és Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter (balra). (MTI/ UPI/ EPA/ Leigh Vogel)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2020. október 24. 16:44
Szudán is normalizálja kapcsolatait Izraellel... valamiért lemaradt a hírről: pálcát vagy répát mutattak-e Szudánnak, hogy megkönnyítsék számára a nehéz döntést.
Mich
2020. október 24. 15:29
...hasonlóan a butapestiekhez...
Mich
2020. október 24. 15:28
Trump egyengeti az utat Izrael előtt, de a New York-i zsidók Bidenre szavaznak...
Nehidd El
2020. október 24. 11:54
Mikor kap Trump Nobel-békedíjat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!