Nem szükséges Oroszországot bevonni a hegyi-karabahi konfliktusba, most arra kellene inkább összpontosítani, hogy Törökországot tartsák távol tőle – jelentette ki Armen Szárkiszján örmény elnök a France 24 nevű francia közszolgálati hírszolgáltatónak adott interjúban.
„Semmi szükség Oroszország bevonására a konfliktusba. A hegyi-karabahi örmények már bebizonyították, hogy meg tudják védeni a földjüket. Ahelyett, hogy bevonnánk Oroszországot vagy bármilyen harmadik országot (a konfliktusba), inkább arra van szükség, hogy kizárjuk belőle Törökországot, amely destruktív szerepet játszik ebben az ügyben” – mondta Szárkiszján. Az Oroszországgal való kapcsolatot illetően az örmény államfő kijelentette, hogy Moszkva „hosszú évek óta Örményország szövetségese, és az is marad, a két ország között bizalmas kapcsolat áll fenn”.