Bilincsben vezették el a román Pénzmosás Elleni Országos Hivatal vezetőjét

2020. október 12. 10:40

Gyors véget ért a rablóból lett pandúr karrierje.

2020. október 12. 10:40
null

Nem lacafacáztak a rendőrök a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal (ONPCSB) diplomahamisítással gyanúsított korábbi vezetője, Laurențiu Baranga ügyében: szombaton késő este bilincsbe verve vitték rendőrségi fogdába, miután 24 órára őrizetbe vették – számol be a Foter.ro. Előtte alaposan megizzasztották: hét órán keresztül hallgatták ki az ellene felmerült csalási vádak kapcsán.

Vasárnap a legfőbb ügyészségen folytatódott a kihallgatás, majd az ügyész a harminc napos előzetes letartóztatását javasolta. Ezt az illetékes bíróság elutasította, helyette úgy döntött, hogy 30 napra házi őrizetbe helyezi Barangát. Ez ellen az ügyészség 48 órán belül fellebbezhet. A rendőrség gazdasági bűncselekmények felderítésével foglalkozó osztálya közölte, Baranga ellen több állami intézmény megtévesztésének gyanúja miatt zajlik eljárás, miután hamis diplomákkal jutott vezető beosztáshoz több intézményben is.

Mint megírtuk, a szeptemberben kinevezett Baranga a héten mondott le, miután vizsgálat indult ellene a diplomaügy miatt. Baranga 32 évesen érettségizett – már az életrajza szerint, és 2011-ben már menedzsmentből doktori diplomát is szerzett a jó nevű Valahia Egyetemen.

Életrajzának az is érdekes aspektusa, hogy 2009-ig, 41 éves koráig semmilyen munkahelyet nem tüntetett fel benne.

(Foter.ro)

(Címlapkép: YouTube)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vktzmnksr
2020. október 14. 20:04
Ez teszik ... Bar nalunk is lenne ilyen . Ja , nem . Nalunk minden politikus es tisztsegviselo BECSULETES. :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Anonymtalan
2020. október 12. 14:42
A tegnapi pofon után egy újabb az ellenzék moslék felének.
Petkó Zsigmond
2020. október 12. 13:36
Román Pénzmosás Elleni Országos Hivatal?? Amerikai Demokráciaterjesztést Ellenző Bizottság EU Egyenlő Bánásmód a Tagállamokkal Hivatal Magyar Tengerészeti- és Űrközlekedési Főhatóság Nauru Földművelésügyi Minisztérium Egyesült Királyság Monarchiaellenes és Királygyilkos Liga
nyugalom
2020. október 12. 13:32
kövesi etnő odakint? Jajjjj a romanok nem ismerik a korrupciot! Jurova sem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!