Hagyomány és hit nélküli Európát akar a baloldal – az Elesettek Völgye priorja a Mandinernek

Az Elesettek Völgye egy vallási emlékmű, amelyet az 1936-1939 között dúló spanyol polgárháború mindkét oldalán (köztársasági és nemzeti oldal) elesettek emlékének szenteltek. Az emlékmű célja, a spanyolok közötti nemzeti megbékélés elérése. A bazilikában közel 34 ezren nyugszanak, a polgárháború mindkét oldalának halottjai. Itt található 57 boldoggá avatott földi maradványa is, akik a háború alatt a baloldal által végrehajtott vallásüldözés áldozatai lettek. Az itt található bencés apátságot 1958-ban alapította XII. Piusz pápa

azt itt nyugvó elhunytakért és a polgárháború valamennyi áldozatáért. Az apátság mellett működik egy nemzetközi hírű gregorián iskola is, az itt tanuló gyerekek énekeivel teszik még ünnepélyesebbé a szertartásokat. De működött itt egy Szociális Tanulmányi Központ is, amely az egyház társadalmi tanításának középpontba helyezésével dolgozott a béke és a szociális igazságosság eléréséért Spanyolországban. A köztársaságpárti áldozatok leszármazottai évek óta küzdenek azért, hogy szeretteiket exhumáltathassák az Elesettek Völgyéből. A spanyol kormány által 2020-ban beterjesztett „demokratikus emlékezet törvénye” egyszerűen polgári temetővé alakítaná az Elesettek Völgyét, figyelmen kívül hagyva, hogy az gyakorlatilag a bencés apátsághoz tartozik.

Az apátság priorját, Santiago Canterát kérdeztük a fejleményekről.

***

Igaz a hír, hogy Spanyolországban a törvény erejével akarnak távozásra bírni egy bencés közösséget és a baloldali-kommunista kormány le akar dönteni egy 150 méteres keresztet?

A spanyol szocialista-kommunista kormány (a Spanyol Szocialista Munkáspárt az Unidas Podemos nevű radikális baloldal párttal kormányoz koalícióban, a katalán szeparatisták, és az ETA örököseinek számító baszk politikai erők külső támogatásával – a szerk.) kidolgozta a „demokratikus emlékezetről” szóló törvény koncepcióját. A koncepció más tervezett intézkedések mellett említi az Elesettek Völgyének „átértelmezését”. Carmen Calvo miniszterelnök-helyettes szavaiból az derült ki, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy távoznia kell az itt élő bencés közösségnek, amely ellátja a bazilika – pápai bazilikáról van szó – gondozását és liturgikus szolgálatát. Arról nem beszéltek, hogy Spanyolországot is el kellene hagynunk, de az Elesettek Völgyét igen. A miniszterelnök-helyettes nyitva hagyta a kereszt ledöntésének kérdését, s meglehet, erre végül nem vetemednek. De a kormány kommunista szövetségesei korábban már terjesztettek olyan parlamenti határozattervezetet a spanyol szenátus elé, amely a 150 méter magas kereszt ledöntését szorgalmazza. 

Az Elesettek Völgye

Ma már nem lenne fontos a kiengesztelődés a spanyoloknak? Egy polgárháború emlékét nagyon nehéz lehet feldolgozni, de Spanyolországról az a kép terjedt el, hogy egy példás rendszerváltás után sikerült betemetni a polgárháborús árkokat is. Mindkét oldal engedett és mindkét oldal áldozatairól megemlékeztek. Vagy nem így történt? 

Az az igazság, hogy a polgárháború befejeztével, a negyvenes években a társadalomban végbement egyfajta megbékélés. Sokan, akik végigszenvedték ezt a háborút, tovább akartak lépni és el akarták felejteni az egymás iránti gyűlöletet és a sérelmeket. Mindez azonban a politika szintjén sokkal tovább tartott. Bizonyos kérdésekben ez már a Franco-rendszer vége felé végbement, de sok kérdésben csak Franco halála és a jogállami átmenet után. De ténylegesen úgy tűnt, hogy mindezen már túl van a spanyol társadalom. Felipe González idején, aki a Franco-rendszer bukása után volt kormányfő, a szocialisták nem akarták újranyitni a sebeket. Mégis, amikor 2004-ben a szocialisták ismét hatalomra jutottak Zapatero vezetésével, többek a baloldali katalán szeparatisták unszolására újra nyitották a polgárháború és a Franco-rendszer kérdéskörét. Mindez a „történelmi emlékezet törvényében” csúcsosodott ki, amely nem más, mint

és olyan sebek felszakítása, amelyek az idővel már beforrottak. Innentől kezdve a spanyol baloldal bosszút és „megtorlást” akar, a történelmet pedig a saját értelmezésével írja újra. Olyan mélyen lappangó gyűlöleteket ébresztettek fel, amelyek már el voltak feledve.

Hosszas politikai és jogi huzavona után exhumálták Franco tábornok holtestét Hogy élte meg ezt a folyamatot?

Nehéz időszak volt, főleg azért, mert irracionális és igazságtalan volt ez a folyamat. Mi értelme van kiásni egy 44 éve elhunyt és eltemetett embert csak azért, hogy megbosszuljuk az emlékét? Pedro Sánchez miniszterelnök Franco tábornok kihantolását személyes győzelemként akarta beállítani. Ebben a történetben nagyon sok feladás, gyávaság és csendes összekacsintás volt azok részéről, akiknek ebben felelősségük folt. Valószínűleg senki sem akarta például, hogy „francoistának” bélyegezzék. De a valóságban ez egyáltalán nem Franco tábornokról szólt, hanem az ahhoz való jogról, hogy egy halott békében nyugodhasson, hogy a családja rendelkezhessen a maradványai felett –, illetve egy felszentelt templom sérthetetlenségéről. Sokan vannak azok, akik nem voltak a helyzet magaslatán és a Legfelsőbb Bíróság végső döntése is nagyon sajnálatos. De ez nemcsak Sánchez miniszterelnök személyes győzelme volt, hanem nagyon sok súlyos következményeket is magával hozott. Mindez magával hozta a monarchia legitimációjának megkérdőjelezését, amit lényegében Franco állított vissza, és mindezzel együtt jár az 1978-as demokratikus-alkotmányos rendszer legitimitásának megkérdőjelezése is.

János Károly és VI. Fülöp királyok hallgatása a témában nagyon sokba került nekik. János Károly király már külföldön van, miután fény derült megkérdőjelezhető gazdasági műveleteire. VI. Fülöpöt pedig saját kormánya veszi semmibe, a szélsőbaloldal pedig folyamatosan támadja. 

Hogyan vélekedik ma a spanyol társadalom a Franco-rendszerről? A rendszerváltás előtti történelmi időszak értékelése mennyire számított lezárt kérdésnek a spanyol társadalomban? Mennyire domináns egyik vagy másik oldal vélekedése erről a korszakról? 

Azt, hogy hogyan gondolkodik a spanyol társadalom a Franco-rendszerről, nagyban befolyásolja az a kép, amit a mainstream média sugároz, és az a kevés és elferdített történet, amit a gyerekeknek az iskolában mondanak. Leginkább egy véres, totalitárius, sötét, a nácihoz hasonló rendszer képe rögzült az emberekben. Ez azonban ilyen formában biztos nem állja meg a helyét. A Franco-rendszer valóban egy autoriter rendszer volt, de nem volt totalitárius rendszer. Szintén nem beszélnek a rendszer gazdasági és szociális eredményeiről, arról, hogy a spanyol társadalom nyugodtan, békében élt, nagyrészt elfogadva a helyzetet. Az 1978-as alkotmányos rendszer megszilárdulása után egyfajta negatív kép érvényesült a Franco-rendszerről, de nem beszéltek róla olyan rögeszmésen, mint a Zapatero által kezdeményezett „történelmi emlékezet” törvényének elfogadása óta. Manapság az a képzete lehet az embernek, hogy a spanyol baloldalnak nincs más problémája, csak Franco és a Franco-rendszer. Úgy tűnik,

Egyrészt azonban ez eszköz arra, hogy elvonják a figyelmet az emberek valós problémáiról. Másrészt eszköz ez arra is, hogy megkérdőjelezzék a mostani alkotmányos rendszer legitimitását, és egy laicista, neomarxista ihletésű III. köztársaság felé vigyék az országot. De azt is meg kell jegyezni, hogy – válaszként erre a jelenségre – egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok körében is Franco személye iránt. Ahogy a korábbi pápai nuncius mondta elköszönésekor: a baloldal feltámasztotta Francót. 

Santiago Cantera

Olyan érzése támad az embernek, mintha a baloldal és az újkommunisták hadjáratot indítottak volna a történelemért és annak újraértelmezéséért. Pedig a köztársasági oldalon sem csak romantikus hősök harcoltak a szabadságért. Elég csak a magyar példákra gondolnunk. Gerő Ernő „Barcelona mészárosa”, az ÁVÓ-t létrehozó Rajk László, azaz a magyar kommunista diktatúra két megszervezője is a köztársaság oldalán harcolt a spanyol polgárháborúban. Ezek az emberek magyarok százainak haláláért felelnek, s a spanyol kormány most éppen őket akarná elismerni azzal, hogy állampolgárságot kaphatnának, ha élnének. 

A spanyol baloldal azért erőlteti a „történelmi emlékezet” vagy – ahogy most hívja – a „demokratikus emlékezet” kérdését, mert újra akarja értelmezni a történelmet, mégpedig elfogult és hamis módon. A II. Spanyol Köztársaságot úgy akarják bemutatni, mintha az valamifajta ideális demokrácia lett volna, és a köztársasági oldalon („vörösök”, a baloldali népfront oldala) harcolókat úgy, mintha a szabadság és a demokrácia védelmezői lettek volna, ellenben a nemzeti oldalon harcolók mind fasiszták lettek volna. Ami így megint nem igaz. A nemzeti oldalon harcolók nagy része ugyanis azért harcolt, hogy védje a katolikus hitet, amit a baloldal erőszakosan üldözött; és hogy

A másik oldalon, a köztársasági oldalon meg sokan nem a demokráciáért harcoltak, hanem egy szovjet típusú kommunista diktatúra létrehozásáért, vagy egy utópisztikus, libertárius kommunizmusért, mint az anarchisták, aki szintén sokan voltak. A köztársasági oldalon harcoló nemzetközi brigadisták, mint az ön által említett magyarok is, nem a demokráciáért harcoltak, hanem a kommunizmusért. Ráadásul a köztársasági oldalon belül is háború zajlott, különösen Katalóniában és Aragóniában. A baloldaliak egymás között is harcoltak: a sztálinista kommunizmus pártolói irtották az anarchistákat és a trockistákat. Ez egyébként nagyban gyengítette a köztársasági oldalt, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy elvesztette a polgárháborút. 

Francisco Franco

A XX. század legnagyobb és legbrutálisabb keresztényüldözése Nyugat-Európában éppen a II. spanyol köztársaság idején és a spanyol polgárháború alatt zajlott, a köztársasági oldalon. Mennyire tudnak erről a spanyolok? Ha a cél a megbékélés, akkor gondolom a spanyol kormány az ő emléküket is meg akarja őrizni és példaként állítani az utókornak. Gondolja, hogy ugyanaz a gyűlölet, ahogy a harmincas években tekintettek Spanyolországban az egyházra, visszatérhet?

A szocialista-kommunista spanyol kormánynak nem a megbékélés a célja, éppen ezért nem akarja, hogy emlékezzenek a II. Köztársaság és a polgárháború alatt a „népfront” által véghezvitt keresztényüldözés áldozataira. A mostani spanyol kormány számára csak az egyik oldal áldozatai az áldozatok, csak azok, akik a „nemzeti oldal” és a Franco-rendszer áldozatai. Ez egy elferdített és egyoldalú történelmi emlékezet, csak az egyik oldal emlékezete. Nagyon sok spanyol egyáltalán nem ismeri annak a kegyetlen vallásüldözésnek a történetét, ami még jóval a polgárháború előtt elkezdődött. 1931-ben a forradalmárok templomokat és kolostorokat gyújtottak fel. 1934-ben ez megismétlődött, illetve papokat, szerzeteseket, szeminaristákat öltek meg. Közülük többet szentté is avattak.

leginkább 1936 júliusa és 1937 februárja között. Egyes spanyol kommunista vezetők azt mondták a szovjeteknek, hogy az egyház már nem probléma Spanyolországban, mert már végeztek vele. Ezt az üldözést a marxista és anarchista ideológia által keltett egyházellenes gyűlölet szította. És a szélsőséges baloldal, ami most Spanyolországban hatalmon van, ugyanezzel a gyűlölettel néz az egyházra. Az a különbség a harmincas évekhez képest, hogy ez a gyűlölet nem tud erőszakos üldözést előidézni, mert az nagyon rossz képben tüntetné fel Spanyolországot a nemzetközi közvélemény előtt. De az üldözés a törvényalkotás terén egészen egyértelmű, a hit, a természeti rend és a katolikus oktatás elleni törvényeket fogadnak el, de ugyancsak egyértelműen megnyilvánul az egyház és a katolikus hit lejáratását célzó médiahadjáratokban. 

A mai spanyol baloldal és kormány hogy viszonyul az egyházhoz?  Mi a helyzet az oktatás és az egyházi iskolák terén?

Spanyolország Zapatero óta a társadalommérnökösködés és a gender-elmélet egyik kísérleti terepe. Pedro Sánchez, ahogy miniszterelnök lett, elsők között fogadta Soros Györgyöt. A spanyol baloldal olyan törvényeket terjesztett a parlament elé, amelyek a lehető legtágabbra szélesítenék az abortusz lehetőségét, bevezetnék az eutanáziát, és amelyek korlátozzák az egyház szabadságát. Az egyik legsúlyosabb, a katolikus oktatás elleni támadás a vallásoktatás visszaszorítása és az egyházi iskolák működésének és fenntartásának megnehezítése. Ezekben a napokban tárgyalja a parlament az új szocialista oktatási törvényt. A törvény egyrészt ijesztően csökkenti az oktatás színvonalát, díjazza a lustákat és bünteti az erőfeszítést, ami egyébként is jellemzője a kommunizmusnak. Másrészt, azzal az ürüggyel, hogy előtérbe helyezze az állami iskolákat – ahol az állam rá tudja kényszeríteni a gyerekekre és a fiatalokra a saját laicista világképét –, a törvény igyekszik megvágni a katolikus intézmények fenntartásához szükséges anyagi feltételeket, és elveszi a szülőktől azt a jogot, hogy megválaszthassák milyen oktatást szeretnének a gyermekeiknek. 

Franco volt sírja az Elesettek Völgye bazilikájában

Mit gondol, milyen tanulsága van a baloldali-kommunista spanyol kormány által indított kultúrharcnak, amelyben önök és az Elesettek Völgyének keresztje egyfajta szimbolikus ellenfél, Európa és a nyugati világ számára?

A baloldal megtanulta Antonio Gramscitól, hogy a hatalomhoz és a tömegek uralásához elengedhetetlen a kultúra, az oktatás és a média kontrollja. Ezzel ellentétben a jobboldal leginkább csak a gazdaság teljesítőképességének javításával volt elfoglalva, és nem tulajdonított jelentőséget a kulturális harcnak. Legalábbis a spanyol politikára ez volt jellemző, de Európa más országaiban is ez volt a helyzet. A baloldal folytatja marxista gyökerű elképzeléseinek átültetését a mindennapokba, amelyhez az utolsó évtizedben olyan új, a liberalizmusból és a marxizmusból származó vonulatok is kapcsolódtak, mint a feminizmus vagy a gender-elmélet. Spanyolországban a baloldali kultúrharc fontos eleme a történelem kisajátítása, a történelem értelmezésének kontrollja, amit itt történelmi vagy demokratikus emlékezetnek hívnak. De erről George Orwell is írt már az 1984-ben: ha uralod a múltat, uralod a jövőt is.

mert Spanyolország, Európa és a nyugati civilizáció lényegét, keresztény gyökereit és történelmét szimbolizálja. Azt a múltat jeleníti meg tehát, amit a baloldal el akar törölni, hogy a helyén egy gyökerek, történelem, hagyomány és hit nélküli Európát építsen. Bencésként teljesen összefonódtunk az európai tradícióval, evangelizációjának történetével és a nyugati kultúra születésével. Szent Benedek, Cirillel és Metóddal együtt Európa védőszentje. Itt a kolostorban nagy gondot fordítunk a gregorián énekre, ami szintén a keresztény Európa születésére emlékeztet. Az Elesettek Völgyének keresztje Európa és a világ legnagyobb keresztje. Egy olyan szimbólum, amit meg kell őriznünk, és ami arra emlékezteti Spanyolországot, Európát és a világot, hogy Krisztus a Megváltó, aki azért jött, hogy megváltson minket a bűntől, és szeretetből meghalt értünk. Isten a történelem Ura, és Jézus Krisztus a történelem középpontja. A Gondviselésbe vetett bizalom kell, hogy reményt adjon nekünk a nehézségek idején is, hogy végső célunknak az örökkévalóságot tekintsük. Ez ad erőt ahhoz, hogy ellenálljunk és harcoljuk. Történik, ami történik.