Trump: „Belső terrorizmushoz” hasonlítanak a Kenoshában zajló tüntetések

2020. szeptember 02. 06:59

Az elnök kedden látogatott a wisconsini városba és kormányzati segítséget ígért a kereskedőknek és a helyi rendőrségnek egyaránt.

2020. szeptember 02. 06:59
null

Kenoshában előző héten rendőri intézkedés közben hátba lőttek egy 29 éves afroamerikai férfit. Az elnök körbejárta az erőszakos megmozdulások során megrongált üzleteket, majd ezt követően a rendfenntartó erőkkel tartott nyilvános megbeszélésen fejtette ki véleményét. A beszélgetésen részt vettek helyi választott politikusok, illetve olyan kereskedők is, akiknek üzleteit a tüntetők feldúlták. Trump kijelentette: „az erőszakos csőcselék lerombolt vagy tönkretett legalább huszonöt üzletet, porig égetett középületeket és kövekkel dobált meg rendőröket”, majd leszögezte, hogy „ez nem a békés tüntetés megnyilvánulása, hanem igazi belföldi terrorizmus”.

Mint elmondta, a szövetségi kormány négymillió dollárt juttat azoknak, akiknek az üzleteit feldúlták vagy teljesen tönkretették, és egymillió dollárt kap a helyi rendőrség is. Védelmében vette a rendőrség fellépését, és a sajtót okolta, mert az szerinte többnyire csak a hibás rendőri intézkedésekre összpontosít. Trump nem találkozott a demokrata párti helyi polgármesterrel, John Antaramiannal, akit az elnöki repülőgépen őt kísérő újságírók előtt erőteljesen bírált. Mint mondta, az erőszakos tüntetők „porig égették volna a várost”, ha a Nemzeti Gárda és a szövetségi rendfenntartók 200 tagja nem lett volna jelen. Ismételten leszögezte, hogy a rend és a törvényesség híve. A polgármester és Wisconsin állam szintén demokrata párti kormányzója, Tony Evers korábban arra kérte Trumpot, hogy ne látogasson Kenoshába, mondván, ez a vizit „hátráltatja a megbékélést” a városban.

Jacob Blake halála

Nem találkozott az elnök az előző héten rendőri intézkedés közben hátba lőtt Jacob Blake családtagjaival sem. Korábban azt közölte, hogy a találkozóra azért nem kerül sor, mert a családtagok csakis ügyvéd jelenlétében lettek volna hajlandók találkozni vele, Blake apja azonban kedden a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva aláhúzta, hogy nem akar politizálni, nem tartja fontosnak a közös fotózkodást az elnökkel. Idősebb Jacob Blake azt is elmondta, hogy a fia változatlanul deréktól lefelé béna, és egyelőre csak remélik, hogy rendbe jöhet.

Jacob Blake-et augusztus 29-én rendőrök lőtték hátba, miközben az autója felé tartott. Az első hírek szerint a férfi éppen békíteni próbált két vitatkozó nőt. Az összesen hét lövés akkor dördült el, amikor Blake kinyitotta a kocsiajtót. Pár nappal későbbi sajtótájékoztatóján a rendőrség azt közölte: a férfi ellen letartóztatási parancs volt érvényben egyebek mellett szexuális bántalmazás miatt, és azon a vasárnapon is hasonló ügyben hívták ki őket. Blake ellenállt a letartóztatásnak, szembefordult a rendőrökkel, és nem volt hajlandó a kezében lévő kést sem eldobni. A The New York Times című lap tudósítása szerint a lövések előtt a rendőrök kétszer is megpróbálták sokkolóval megfékezni Blake-et.

(MTI)

Fotó: Donald Trump amerikai elnök meglátogat egy tüntetések során megrongált területet a Wisconsin állambeli Kenoshában 2020. szeptember 1-jén. A wisconsini városban augusztus 23-án rendőrök többször hátba lőtték Jacob Blake afroamerikai férfit, azóta minden este utcára vonulnak a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen tiltakozók. MTI/AP/Evan Vucci

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. szeptember 02. 12:31
Hajrá Trump elnök úr! Ne engedd szétrohadni az Államokat! Győznöd kell november első keddjén!
bispora
2020. szeptember 02. 11:12
A multikulti előnyeit nehéz lesz a jövőben disszeminálni- de nincs kétségem felőle, hogy sokan megpróbálják majd. Nyugat-Európa pedig a jövőjét láthatja a lángoló amerikai városok képében, csupán annyival lesz rosszabb a helyzet, hogy a muszlimoknak picit erősebb lesz a motivációja, mint az afroamerikaiaknak...
bispora
2020. szeptember 02. 11:08
Az MTI elképesztően elfogultan tálalja a híreket: " Az első hírek szerint a férfi éppen békíteni próbált két vitatkozó nőt." Erre a mondatra mi vitte rá a hírszerkesztő kezét? Ezt az állítást rögtön az elején cáfolták amerikai hivatalos szervek, itt csak annyi a szerepe, hogy az MTI próbálja szerettetni a feka kant. Nem az első eset, hogy hírcsatornánk elfogultsága pataként lóg ki...
Bukik a Zorbán
2020. szeptember 02. 10:54
Hihetetlen, hogy Trumpnak a "hátrányát" kell ledolgoznia. Ha nem nyer legalább 40% előnnyel, az óriási szégyen az amerikaiakra nézve. Elképzelni sem tudom, hogy a drogosok, aberráltak, pervezek és bűnözők mellett KI akar az antifasz Lenin fiúkat uszító Bidenre szavazni... Ki akar kommunizmust Amerikában, és miért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!