Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az egyházfő kifejtette, hogy az egyház nem zárja ki az LMBT gyerekeket sem.
„Isten úgy szereti a gyerekeiteket, ahogyan vannak” – mondta Ferenc pápa egy csapat olasz hívőnek, majd ezzel folytatta: „az egyház is úgy szereti a gyerekeiteket, ahogyan vannak, mivel ők Isten gyermekei.” A pápát a 2018-ban megalakult, Tenda di Gionata (Jonatán sátra) nevű katolikus szervezet tagjai látogatták meg. Ennek meleg katolikusok, melegek katolikus szülei és papok a tagjai. Mara Grassi, a szervezet alelnöke a találkozó után arról beszélt, hogy párbeszédet kezdeményeznek az egyház és az LMBT emberek családjai között. A négygyerekes katolikus anya legidősebb gyereke meleg. Grassi a meleg gyerekek szüleit szerencséseknek nevezte, mert újfajta módon tudtak ránézni a gyerekeikre, meglátva bennük isten szépségét és szeretetét.
Grassi elbeszélése szerint azt mondta a pápának, hogy „hidat szeretnénk építeni az egyház felé, hogy az egyház másképp tekintsen a gyerekeinkre és ne kizárja, hanem örömmel fogadja őket.” Mire a pápa biztosította arról, hogy “az egyház nem zárja ki őket, mert mélyen szereti őket.” A beszélgetés végén a Jonatán sátra küldöttsége szivárványszínű pólót ajándékozott a pápának, rajta a “Szeretetben nincs félelem” felirattal – írta meg a 444.
Fotó: Ferenc pápa köszönti a híveket a heti általános audienciáján a vatikáni Szent Péter téren 2020. szeptember 2-án. A koronavírus-járvány miatt februárban elrendelt szigorítások óta ez az első alkalom, hogy újra személyesen találkozik az egyházfő a hívekkel. MTI/AP/Andrew Medichini