Olaf Scholz lesz a Német Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje 2021-ben

2020. augusztus 10. 16:39

Egy délutáni sajtótájékoztatóján Scholz kijelentette, az a célja, hogy pártja több mint 20 százalékot érjen el jövőre.

2020. augusztus 10. 16:39

Olaf Scholz lesz a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a 2021-es szövetségi parlamenti választásokon – jelentette be a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) nagykoalícióban együtt kormányzó baloldali párt társelnöke hétfőn a Twitter közösségi portálon.

Saskia Esken elismerte, hogy a döntés váratlan lehet egyesek számára, de bizalmat kért a párt tagjaitól. A 62 éves Olaf Scholz pénzügyminiszterként és alkancellárként tevékenykedik az Angela Merkel vezette kormányban. Az SPD politikusa a bejelentést követően azt írta a Twitter-oldalán, hogy „nagyszerű, fair és sikeres kampányban” reménykedik. A korábbi hamburgi polgármester elemzők szerint az SPD-n belül a jobbszélen áll, és pártja legnépszerűbb politikusának számít.

Németországban várhatóan 2021 őszén tartanak szövetségi parlamenti választásokat, amelyeken megválaszthatják Merkel utódját. A kancellár már korábban közölte, hogy jelenlegi, negyedik mandátuma lesz az utolsó. A CDU és a CSU pedig egyelőre nem nevezte meg a jelöltjét.

A legfrissebb felmérések szerint a Német Szociáldemokrata Párt támogatottsága jelenleg 15 százalékon áll, ami még a 2017-es választáson elért 20,5 százalékos eredményhez képest is visszaesést is jelent. Az SPD 2002 óta nem nyert szövetségi parlamenti választást, és mostanra már a Zöldek is megelőzték népszerűségben.

Délutáni sajtótájékoztatóján Scholz kijelentette, az a célja, hogy pártja több mint 20 százalékot érjen el jövőre, és ez szerinte sikerülni is fog. Emellett egyik legfontosabb prioritásának nevezte az Európai Unió megerősítését, s rámutatott, nem egyszeri eseményként kellene tekinteni a koronavírus által sújtott tagállamoknak megítélt közösségi pénzügyi támogatásra.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az SPD jelenleg a kormányzásra összpontosít, és ez így is marad. „A választási kampány nem most kezdődik” – fogalmazott, továbbá a párt egységét méltatta.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!