Több ezren tüntetnek most is Fehéroroszországban

2020. augusztus 14. 17:45

Szvetlana Cihanouszkaját éltetik, aki további tüntetéseket sürget.

2020. augusztus 14. 17:45
null

Több ezer tüntető vonult pénteken, a hivatalos végeredmény közzétételét követően a minszki Függetlenség terére, a fehérorosz kormány székházához, hogy tiltakozzanak Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök általuk el nem fogadott választási győzelme ellen.

A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a tüntetők egy része a szavazatok újraszámlálását követeli, mások a voksolás megismétlését akarják elérni. Az skandálják, hogy „Szvjatlana (Cihanouszkaja) a mi elnökünk”. A megmozdulás résztvevői a téren található Lenin-szoborra transzparenst függesztettek ki, amelyen

„Cihanouszkaja - A Fehérorosz Köztársaság elnöke és főparancsnoka”

 felirat olvasható.

A fehérorosz különleges alakulat több tucat tagja vonult a kormány székháza elé. Felszólították az embereket, hogy tartsanak kellő távolságot az épülettől, aminek a tüntetők engedelmeskedtek. A biztonsági erők láncot alkotva védik az épületet, a rohampajzsokat viszont a földre engedték. A tüntetők ezt üdvrivalgással fogadták, fiatal lányok szaladtak a katonákhoz, megölelték, és virágot ajándékoztak nekik. Kézfogásokat és fotózkodást követően a tüntetők mintegy ötven méterre visszavonultak a biztonságiaktól, azt skandálva, hogy „derék legények vagytok”

Egyes hírek szerint nagyobb katonai konvoj érkezett buszokkal és fogolyszállító járművekkel a Függetlenség terére. Az aktivisták tüntetésük békés jellegét hangsúlyozva leültek a földre.

Napok óta tömeges tüntetések vannak Fehéroroszországban a választási eredmények elleni tiltakozásul. A pénteken közzétett hivatalos végeredmény szerint Aljakszandr Lukasenka, az országot 26 éve irányító 65 éves hivatalban lévő elnök nyerte a vasárnapi elnökválasztást a szavazatok 80,1 százalékával, legfőbb vetélytársa, Szvjatlana Cihanouszkaja a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta. A jelenleg Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja a választási eredmények közzététele után kijelentette, hogy az emberek többsége nem hisz Lukasenka győzelmében.

Cihanouszkaja: Számolják újra a szavazatokat!

Újabb tiltakozásokat szorgalmazott, és a szavazatok újraszámlálását követelte pénteken Szvjatlana Cihanouszkaja korábbi fehérorosz ellenzéki elnökjelölt, nyomást gyakorolva az elnöksége 26 évének legnagyobb kihívásával szembenéző Aljakszandr Lukasenkára. A YouTube videomegosztó portálra feltett videóban az önkéntes száműzetésbe Litvániába menekült Cihanouszkaja felszólította támogatóit, követeljenek hivatalos vizsgálatot azokról az állításokról, amelyek szerint Lukasenka elcsalta a vasárnapi elnökválasztást.

A tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés során legalább két tiltakozó meghalt, és ezreket vettek őrizetbe, ami miatt az Európai Unió új büntetőintézkedések bevezetését fontolgatja Fehéroroszország ellen, amelyet Oroszország stratégiai ütközőövezetnek tekint maga, illetve a NATO és az EU között.

 – mondta Cihanouszkaja. „Védjük meg a választásunkat! Ne húzódjatok vissza! Hallatni kell a hangunkat!”.

Cihanouszkaja a kampánycsapata által pénteken közzétett közleményében kijelentette, hogy a kampánystábja kész a tárgyalásokra a hatóságokkal, és a nemzetközi közvélemény segítségét kérte.
„A nemzetközi közösséghez, az európai országokhoz fordulok azzal a kéréssel, hogy segítsenek megszervezni a tárgyalásokat a fehérorosz hatóságokkal” – szögezte le.

Az elnökjelölt, aki a hivatalos végeredmény szerint a második helyen végzett a szavazatok 10,12 százalékával, a párbeszéd feltételének nevezte a tüntetések alatt előállítottak szabadlábra helyezését, az erőszakszervek munkatársainak kivonását az utcáról és azok felelősségre vonását, akik

„parancsot adtak az emberek bántalmazására és lőfegyverek alkalmazására”.

Cihanouszkaja közölte, hogy a hatalomátadási folyamat biztosítására egyeztető tanács létrehozását kezdeményezi.

Az elnökjelölt a YouTube-on azt is közölte, hogy össze kívánja gyűjteni mindazoknak az aláírását, akik rá szavaztak. A videofelvételen egy hivatkozás is látható. Ezen az áll, hogy az aláírók követelik a szavazatok újraszámolását független megfigyelők jelenlétében, valamint annak ellenőrzését, hogy a szavazáskor betartották-e a választási törvényt.

Tízezrek vonultak az utcákra immár a hatodik egymást követő napon Lukasenka lemondását követelve.A kormány kivételesen elnézést kért az erő alkalmazásáért, és több mint 2000 embert elengedett az őrizetből. Többeken horzsolás látszott, mások verésre, szűk helyre és szánalmas ellátásra panaszkodtak az őrizetben. A kormány tagadta, hogy bántalmazták volna az őrizeteseket.

(MTI)

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
setti54
2020. augusztus 15. 07:16
Csupán három kérdésem van: A 2006-ban történt rendőrterror esetében miért nem szólalt meg senki a nagy demokraták közül? Ott és akkor én két idős emberrel menekültem el, akik nem tudták megvédeni magukat! Az a szemét, patkány Gyurcsány miért nincs börtönben? Valamint a rá szavazók miért nem mennek a kurva anyjukba?
LAW AND ORDER
2020. augusztus 15. 06:57
Bele kell őket döngölni a betonba most már. A normális, csendes, józan többség hálás lesz érte.
BőröndÖdön
2020. augusztus 15. 01:34
Majd a csuti kimenekíti ezt a szemetet is...
az ember
2020. augusztus 14. 23:07
LukasenkÓ rendre Minszkben kap a legkevesebb szavazatot, 65-70%-os csak a támogatottsága, vidéken mindenhol magasabb, van ahol 90% fölött. Ugyanaz, mint nálunk Budapest, vagy amerikában a nagyvárosok, vagy Rotterdam, London a muszlim polgármestereivel, akik jók a kalergi-tevrnek megfelelően létrejövő gyökértelen nagyvárosi csürhének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!