A csendes-óceáni térség az epicentruma az Egyesült Államok és Kína közötti nagyhatalmi versengésnek, és bár Peking folytatja hadserege erőteljes korszerűsítését, Washington reméli, hogy tiszteletben fogja tartani a nemzetközi szabályokon nyugvó rendet – jelentette ki szerdán az amerikai védelmi tárca vezetője. Mark Esper a Hawaii-szigeteken mondott beszédet csendes-óceáni körútját megelőzően. Hangoztatta, Kína nem teljesítette a nemzetközi normák és szabályok betartására vonatkozó ígéreteit.
„A Kínai Kommunista Párt programjának előmozdítása érdekében a Kínai Felszabadítási Hadsereg folytatja agresszív modernizálási tervének végrehajtását, hogy az évszázad közepére világszínvonalú hadsereget teremtsen. Ez kétségtelenül magában foglalja a Kínai Felszabadítási Hadsereg provokatív viselkedését a Dél-kínai és a Kelet-kínai-tengeren, illetve másutt” – mondta. Az Egyesült Államok, miközben igyekszik visszatartani Kínát, szeretne továbbra is együttműködni az országgal, hogy az visszatérjen egy olyan pályára, amely jobban igazodik a rendre alapozott nemzetközi szabályokhoz – szögezte le. A védelmi miniszter kifejtette, a csendes-óceáni térség az „epicentruma a Kínával folytatott nagyhatalmi versengésnek”, ugyanakkor hozzátette, hogy Oroszország és Kína már mindenhol jelen van a világban, s az Egyesült Államoknak képesnek kell lennie arra, hogy mindkettőjükkel globális szinten foglalkozzon.