Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy november végéig ötezer fő alá csökkenti katonai kontingensét Afganisztánban – közölte Mark Esper amerikai védelmi miniszter a Fox televíziónak adott interjújában szombaton, újabb adalékkal szolgálva Donald Trump amerikai elnök héten bejelentett csapatkivonási terveihez. Mint mondta, kisebb katonai kontingenssel is biztosítani tudják majd, hogy az Egyesült Államokat ne fenyegesse terrorveszély Afganisztánból. Az afganisztáni békefolyamatról szólva ugyanakkor elismerte, hogy az nem éppen ideális, de történik előrehaladás. „Ez egy nehéz út, de minden héten sikerül előrébb lépniük” – jelentette ki Esper a kabuli vezetésre és a radikális iszlamista tálib lázadókra utalva.
Az Afganisztánban állomásozó NATO-haderő összlétszáma februárban még 16 551 volt hivatalos adatok szerint. Jelenleg ez a szám nagyjából 8600-ra apadt. Trump az Axios hírportálon hétfőn megjelent interjújában arról beszélt, hogy ezt a számot hozzávetőleg négyezerre kívánja csökkenteni. Hangsúlyozta, hogy a november 3-án esedékes amerikai elnökválasztás idején lehet, hogy már csak 4000-5000 amerikai katona lesz Afganisztánban.