Kínában viszont fellendülésben vannak az értékesítések, a második negyedévben az Audi az egy évvel korábbinál 23,5 százalékkal több, 189 ezer autót szállított le, azaz a teljes globális értékesítésének több mint a felét, 53 százalékát. A negyedév folyamán fokozatosan javult az üzleti környezet, a júniusi kiszállítások ennek köszönhetően már csak 8,1 százalékkal maradtak el az előző évitől. „Már látni a javulás jeleit, de jelentősen eltérő regionális különbségekkel” – közölte a hírügynökséggel az Audi szóvivője. Elmondta, hogy bár Európában és az Egyesült Államokban még júniusban is elmaradtak az értékesítések az előző évitől, de Kínában már „története legjobb júniusi eredményét könyvelhette el az Audi”.
(MTI)
Nyitóképünkön a győri gyár járműszerelő részlege látható 2020. április 27-én. A kép forrása: MTI/ Krizsán Csaba.