Úgy őrzi a Magyar-kormány Magyarország autóipari versenyképességét, mint Homer Simpson az atomerőművet

Súlyosan megpiszkálta bennem a győri audianert az elmúlt napok autóipari hírciklusa. Azon belül is két esemény: az, hogy az aktuális kormányoldal mindjárt két ízben nem ment át a magyar politika középszintű érettségi tesztjén.

A két ügy mindenki előtt ismert. Az egyik a kecskeméti Mercedes-gyár új gyáregységének minapi átadása, melyről a kormány kifejezetten nemtelen módon, a gyáron keresztül üzenve tiltotta ki a város polgármesterét és a polgármester munkatársait, akik az autóiparért még egy fűszálat keresztbe nem tett miniszterelnökkel ellentétben napi munkájukkal tették lehetővé, hogy az európai autóipar apokalipszise alatt is bővüljön a kecskeméti gyár, s a győri Audihoz hasonlóan konszernen belüli nyertese lehessen az egész iparág számára alapvetően vesztes helyzethez. A második pedig Szijjártó Péter leigazolása a BYD-hoz: bár a BYD mindhárom magyarországi beruházása (a komáromi buszgyár, a szegedi autógyár és a Budapestre költöző európai székhely) problémamentes és társadalmi konszenzust élvez – Botka László idén Szegeden egyszerre kampányolt Magyar Péter és a BYD mellett –,

(Mindeközben Magyarország gazdasági és energetikai minisztere milliárdos értékben részvényese a hazánkban általa szabályozott Shellnek, nemzeti olajtársaságunk, a Mol vetélytársának.)

Nem játék ez. A kecskeméti ügy jól mutatja, hogy a kormánynak nem drága a Magyarországon működő autógyárak, legnagyobb munkaadóink, GDP-termelőink és exportőreink kontójára piti politikai játszmákat játszani – a Szijjártó-gate pedig azt, hogy

Márpedig Szijjártó igen jól tette, hogy elvállalta a BYD-s munkát: egy globális nagyvállalat piaci alapon értékes felsővezetője egészen más pozícióból védekezik a közpénzhorgászat vádja ellen, mint olyasvalaki, aki a politikán kívül még soha sehol sem dolgozott. Szijjártó Péter most bizonyítja – ha ehhez egyáltalán bizonyításra van szükség –, hogy a tisztességes politikusi bérezés valóban fontos, hiszen annak hiányában tényleg, nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is elviszi a legjobbakat a privátszféra. Pláne akkor, ha autóipari beruházások tucatjait letárgyalt, az iparág problémáit, kihívásait és lehetőségeit betéve ismerő szakemberről van szó.

Nem árt a Fidesznek ezekben a nehéz napokban, ha vezető arcainak megtépázott hitelessége kívülről is megerősítést kap.

Miközben a Tisza a kampányban adóemelést ígért az autóiparnak, a gyakorlatban egyelőre büszkén aratják le az Orbán-kormányok e téren elért eredményeinek babérjait, s nem mentek neki egyetlen autóipari beruházásnak sem.

Ahogyan Svájc a banktitokkal, Szaúd-Arábia az olajjal és az USA a tőzsdével, úgy Magyarország az autóiparral nem játszhat dedós politikai játékokat. Az Orbán-kormányok által idecsábított nyugati és keleti gyáregységek értékes eredmények, az pedig, hogy a jövő autóipari óriásának felsővezetője magyar ember, az országnak nettó haszon, nem alkotmányos költség. Tizenhat, de talán inkább harmincnégy év kemény munkával felépített hitelessége az autóipar globális szereplőinek szemében olyan könnyen rombolható le, amilyen nehezen felépült. Ezt a kincset, autóipari mekkai státuszunkat, immáron Magyar Péter kormánya őrzi. Egyelőre sajnos úgy, mint Homer Simpson az atomerőművet.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt