Letakarják az Hagia Sophia keresztény mozaikjait, amíg a muszlimok bent imádkoznak

2020. július 20. 20:20

A török vezetés hangsúlyozza, hogy az épület mindenki, keresztények és muzulmánok előtt is nyitva marad.

2020. július 20. 20:20
null

Jelképes látogatást tett vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő Isztambulban a Hagia Sophia egykori ortodox bazilikában, amelynek mecsetté alakításáról nemrég beszámoltunk.

Múlt héten a török legfelsőbb közigazgatási bíróság semmisnek minősítette azt az 1934-es minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia múzeummá alakításáról szólt. Erdogan pedig rövid időn belül rendeletet adott ki az újbóli mecsetté alakításra. A rendelettel az épület irányítása a török vallásügyi hivatalhoz került.

„A Hagia Sophiában jövő pénteken tartják az első nagy közös imát, amelyre ötszáz embert várnak. Egyelőre nem tudni, hogy a török elnök is jelen lesz-e” – írja a Neokohn. A portál tájékoztatása szerint „az egykori ortodox bazilika belsejét díszítő keresztény ikonokat és mozaikokat letakarják majd az ima idejére”.

A török vezetés hangsúlyozza, hogy az épület mindenki, keresztények és muzulmánok előtt is nyitva marad. Ezentúl azonban a Hagia Sophiába belépőknek le kell majd venni a cipőjüket, elválasztják a férfiaknak és nőknek fenntartott tereket, és a nőknek le kell fedni a fejüket.

Címlapkép: MTI/EPA/Erdem Sahin

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. július 21. 10:27
csak magyarázkodnak
Mandolini
2020. július 21. 07:09
iszlám = SS
Welszibard
2020. július 20. 23:36
Igaza volt Benedek pápának, amikor egyszer meglátogatta a Kr. után 537-ben épült keresztény templomot, s azt nyilatkozta: "az iszlám egy erőszakos vallás". Ennél csak Erdogan erőszakosabb, aki eltörölte Mustafa Kemal Atatürk 1934-es rendeletét, amikor múzeumként nyitotta újra a templomot, feltárva a gyönyörű, addig levakolt eredeti keresztény mozaikokat. Erdogan most újra letakarja a keresztény jelképeket. Az épületet persze nem tudja eltakarni, mert azt nem ők építették. Csak elfoglalni tudták -erőszakkal. Ilyen az iszlám, az ő Mohamedükkel együtt.
Szuverén maffiaállam
2020. július 20. 21:34
Hétköznapok türk testvéreinknél. Gondolom majd Erdogan is kap a fejére Vittoriótól, mint Mark Rutte. "Az a török fickó".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!