Joe Biden azt szeretné, ha az iskolákban még többet tanítanának az iszlám hitről

2020. július 21. 07:54

Eddig már több muszlim vallású választott tisztségviselő és politikus biztosította támogatásáról a demokraták elnökjelöltjét.

2020. július 21. 07:54

Joe Biden azt szeretné, ha az iskolákban még többet tanítanának az iszlám hitről. A demokraták várható elnökjelöltje ezt hétfőn este egy olyan interneten szervezett rendezvényen mondta, amelynek deklarált célja az amerikai muszlim szavazók rokonszenvének elnyerése volt. A Millió Muszlim Szavazat Csúcstalálkozója névre keresztelt rendezvényen Biden azt fejtegette, azt szeretné, hogy az amerikai társadalomban minél több szó essék a muszlim vallásról, amelyet az egyik legnagyszerűbb vallásnak nevezett. „Az emberek nem is tudják, hogy az egyik legnagyobb szenvedélyem a teológia” – mondta. A demokrata párti politikus arra buzdította a muszlim vallású amerikaiakat, hogy szavazzanak rá a novemberi elnökválasztáson. „A hangotok a voksotok, a voksotok a hangotok”  fogalmazott. Majd azt hangoztatta, hogy azért is szeretné elnyerni a muszlim közösségek voksait, mert szerinte Donald Trump „nem érdemli meg, hogy elnök legyen”.

„Partneri viszonyban szeretnék dolgozni veletek, biztosítva, hogy a hangotok helyet kapjon a döntéshozatalban, miközben a nemzet újjáépítésén munkálkodunk” – jelentette ki Biden. Ígéretet tett arra is, hogy eltörli a Trump-kormányzat beutazási korlátozásait, amelyek jórészt muszlim országokat sújtanak. Biden az elnöki rendeletet aljasnak minősítette.

Eddig már több muszlim vallású választott tisztségviselő és politikus biztosította támogatásáról a demokraták várható elnökjelöltjét, köztük a minnesotai Ilhan Omar, aki 2003-ban menekültként érkezett Szomáliából az Egyesült Államokba. Minnesota igazságügyi vezetője, Keith Ellison, aki korábban demokrata párti képviselő volt a washingtoni kongresszusban, szintén Bident támogatja, miként az indianai demokrata párti képviselő, André Carson is. Igaz, elemzők szerint nem világos, hogy ezek a politikusok azért támogatják-e Bident, mert együttműködést ígért a muszlim közösségeknek, vagy mert demokrata pártiak.

„A muszlim amerikaiak hangja számít a közösségeink számára, de azt is mindannyian tudjuk, hogy hangjukat nem mindig hallgatták meg, vagy nem képviselték őket” – jelentette ki Biden.

A hétfői virtuális rendezvény megszervezésében az Emgage Action nevű civilszervezet vett részt. Ennek elnöke, Wa'el Alzayat újságíróknak hétfőn este azt mondta: a szervezet célja a muszlim amerikaiak szavazatainak maximálása, és a lehető legtöbb muszlim amerikai meggyőzése a szavazás fontosságáról. Elmondta azt is, hogy információi szerint egyedül Michigan államban több mint 150 ezer muszlim amerikai él.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. július 22. 12:26
Vallási sületlenségek helyett tudományt és kritikus gondolkodást kell tanítani a diákoknak.
piscsik
2020. július 21. 17:46
Igen ez tényleg ennyire hülye.
Akitlosz
2020. július 21. 15:56
"Biden azt fejtegette, azt szeretné, hogy az amerikai társadalomban minél több szó essék a muszlim vallásról" Na megtaláltam a tankönyvet. https://images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/41LlXmJt7YL._AC_SY400_.jpg
Akitlosz
2020. július 21. 15:54
Muzulmán "rendőrség" New York: https://im-media.voltron.voanews.com/Drupal/01live-166/styles/sourced/s3/2019-04/3B2F1E89-08E1-459B-938D-9675138E603C.jpg Muzulmán "rendőrség" Minneapolis: https://stmedia.stimg.co/ows_149203827956711.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!