Horvátországban előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap, a magyaroknak pedig erős mandátumra lesz szüksége a horvát törvényhozásban – mondta az MTI-nek nyilatkozva Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, aki újraindult a kisebbségi parlamenti képviselői helyért. Kiemelte: „látva azt az időt, ami következik, és látva azokat a körülményeket, amelyek körülvesznek minket, nagyon sok magyar szavazatra lenne szükségünk az erős legitimitáshoz”. Ezért – mint mondta – az utóbbi hetekben minden meg is tettek azért, hogy mobilizálják a közösségüket.
Úgy vélte: politikailag rendkívül fontos minden képviselő a horvát száborban, mert a közvélemény-kutatások szoros harcot jeleznek előre a kormányzó, jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és az ellenzéki, baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) által alapított Restart Koalíció között. Horvátországban a kisebbségi képviselőknek mindenben szavazati joguk van, így arról is dönthetnek, ki legyen ennek az országnak a miniszterelnöke – húzta alá.