Elhunyt Olivia de Havilland, az Elfújta a szél sztárja

2020. július 26. 19:44

104 éves volt.

2020. július 26. 19:44
null

Elhunyt 104 éves korában szombaton Párizsban Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas színésznő, az Elfújta a szél című filmklasszikus egyik sztárja. A színésznőt párizsi otthonában, álmában érte a halál – számolt be róla vasárnap a Deadline.com hollywoodi hírportál.

***

Olivia de Havilland az 1930-as években egy sor kalandfilmmel futott be. Egyebek mellett játszott a Kertész Mihály és William Keighley rendezte Robin Hoodban és Kertész Halálfejes lobogó című filmjében is. A színésznőnek később saját csatáit is meg kellett vívnia: a Warner Bros. ugyanis megpróbálta megnyújtani hétéves szerződését arra hivatkozva, hogy több szerepet visszautasított, de végül Olivia de Havilland nyerte a pert, az ítélet precedens értékű lett és máig az ő nevén emlegetik.

Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, s alakítását Oscar-díjra is jelölték. Utolsó szerepét 72 évesen A nő, akit szeretett című tévéfilmben játszotta 1988-ban. 2008-ban, 92 évesen, George W. Bush kitüntette az amerikai Nemzeti Művészeti Érdeméremmel. Emellett megkapta például a francia becsületrendet és 2017-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2020. július 27. 11:29
Isten nyugosztalja. Ekkor még készültek valamirevaló, értékelhető alkotások.
annamanna
2020. július 27. 02:41
Érdekességképp a korabeli hollywoodi szokásokról: "A művet a debütálás után rögvest a szívébe zárta a közönség, de akadtak olyanok is, akiket felháborítottak a látottak, s tüntetőleg kivonultak az előadásról. Az ok bármilyen hihetetlen is, de roppant egyszerű volt: ugyan számos jelenetben elcsattant egy csók, de ez még "szinte" elenyészett amellett az egy mondat mellett, mely azóta a filmtől függetlenül szintén kortörténelmi jelentőségűvé nőtte ki magát a film történelmében. Ezt az ominózus mondatot Butler szájából hallhatjuk a film vége felé, aki azt meri mondani Scarlettnek, hogy: Frankly my dear, I don't give a damn. ("Őszintén szólva kedvesem, fütyülök rá.") Az 1930-as években az erkölcsi cenzúra (PCA-ügy - Produkciót Szabályzó Bizottság) legismertebb példájává vált. Az akkoriban vulgárisnak minősített mondat helyett számos alternatívával próbálták helyettesíteni, ("Őszintén, kedvesem.... Mit sem érdekel többé / A közönyöm határtalan."), de Selznick inkább egy 5000 dolláros bírság befizetése mellett döntött, és megtartotta az eredeti szöveget. Már a precedensintézkedést megelőzően ajánlotta, hogy a filmipar hagyjon föl a fölösleges és idejétmúlt produkciós szabálygyűjtemény kívánalmaival. A bűnös "damn" szó azért keltett felháborodást, mert akkoriban érvényben volt a Hollywood első önkorlátozó szabálygyűjteménye, amelyben pontokba szedve le volt írva, mit szabad és mit nem egy filmben. A gyűjteményben - mely 26 pontból tevődött össze - olyan tiltásokat lehetett találni, mint a káromlást, a mindennemű vallást sértő szavak használatát, továbbá az erkölcsiséget sértő szavakat." "A két főszereplő egyébként csak a vásznon volt egyenrangú partnere a másiknak, mert a színfalak mögött nem egyforma bérezésben részesültek: Vivien Leigh, aki mindösszesen 125 munkanapot töltött el forgatással, 25 000 dollár honoráriummal térhetett haza, míg Gable, aki "csak" 71 napig játszhatta Butlert a lenyűgöző díszletek között, 120 000 dollárra tett szert (Gable neve a stáblistán is megelőzte Vivien Leigh-t)." (wikipédia)
bagira
2020. július 26. 23:57
Elfujta a szél filmrendezője magyar Cukor George ne felejtsük el . Elfújta a szél (1939) https://videa.hu/videok/film-animacio/elfujta-a-szel-1939-film-gone-with-the-wild-2b8DEbGpm3asH6J7
Krupp Skya
2020. július 26. 22:28
Inkább a Hadházit fújta volna a Szél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!