Egymásra talált az ellenzék Fehéroroszországban

2020. július 29. 20:45

A fehérorosz elnökválasztásokat augusztus 9-re írták ki.

2020. július 29. 20:45

Mint arról korábban beszámoltunk a fehérorosz választási bizottság elutasította, hogy elnökjelöltnek regisztrálja Viktor Babarika ellenzéki vezetőt és Valerij Cepkalót. Az eset nagy felháborodást keltett és július 14-én és 15-én demonstrációkat tartottak Minszkben és több más településen is.

Az Euronews közlése szerint támogatóik most összefogtak Szvetlana Tikanovszkaja követőivel, őt ugyanis a hatóságok engedték indulni a közelgő elnökválasztáson. „Egyetlen célunk van, megdönteni a mostani rezsimet. Úgy gondoljuk, a hatalom nem hagyott számunkra más lehetőséget, amikor ellehetetlenítették Viktor Babariko és Valerij Cepkalo indulását. Világos, hogy Fehéroroszországban már nem lehet visszafordítani az eseményeket” – mondta a Babariko-kampány koordinátora, Maria Kolesznikova.

Szvetlana Tikhanovszkaja azt ígérte, hogy megválasztása után fél éven belül új, demokratikus választásokat ír ki. Az általa tartott rendezvényeken akkora tömegek jelennek meg, amekkorát évek óta nem láttak az országban. „Míg korábban az ellenzék hagyományosan egy szűk körből állt, most egy aláíró forradalmat láttunk. Júniusban az emberek kilométeres hosszúságú sorokban álltak, hogy aláírásukkal támogassák az ellenzéki jelölteket. Az emberek spontán szolidaritási láncokat alkottak Babariko letartóztatása után. Az emberek felébredtek, és már azok is politizálnak, akik eddig úgy nem foglalkoztak a közügyekkel” – mondta Alekszandar Klaszkovszki politikai elemző.

A fehérorosz elnökválasztásokat augusztus 9-re írták ki. A jelenlegi vezető, Alekszandar Lukasenka azzal vádolja ellenfeleit, hogy a választási kampány örve alatt külföldi segítséggel próbálják destabilizálni az országot.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2020. július 30. 07:26
"Fehéroroszországban rend van, a nép dolgozik, csöndesen épül az ország." Igen, ez a baj. és igen, új Ukrajna épül.
Robur
2020. július 30. 00:46
Jó, hogy a degeneráltak a fehérorosz diktátor faszát szopják.
George Soros 2.0
2020. július 29. 21:06
Újabb ukrajna?
LAW AND ORDER
2020. július 29. 20:52
Fehéroroszországban rend van, a nép dolgozik, csöndesen épül az ország. Kinek is érdeke ezt felbolygatni? Miért akarják kifosztani a fehéroroszokat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!