Jan Hamácek kormányfőhelyettes és belügyminiszter már csütörtökön az arcmaszkok önkéntes viselésére szólította fel a cseh lakosságot. Rostislav Madar országos tisztifőorvos a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilapnak úgy fogalmazott, hogy országos méretekben romlik a járványhelyzet, ezért szükségesek a korlátozó intézkedések. Szerinte nem lehet kizárni, hogy újra be kell majd zárni az éjjeli szórakozóhelyeket, bárokat, mert ahogy azt a hétvégi prágai eset – egy buliban több mint hatvan ember fertőződött meg – is bizonyítja, nagyok a kockázatok.
Adam Vojtech azt mondta, hogy az általános járványhelyzet jó, de több mint egytucatnyi regionális vagy helyi fertőzésgóc létezik, és most ezeket kell megtanulni kezelni. A regionális vagy helyi fertőzésgócokban az országosnál szigorúbb óvintézkedések vannak érvényben. Ezeket az illetékes tisztiorvos rendeli el, illetve szünteti meg.
(MTI)