Az ukrán külügyminiszter aggodalmát fejezte ki a kijevi magyar nagykövet sajtónyilatkozata miatt

2020. július 31. 17:36

Íjgyártó István nagykövet a nyilatkozatában arról beszélt, hogy Magyarország még nem hagy fel a NATO és Ukrajnai közötti kapcsolattartás blokkolásával, mert három kérdés még nem rendeződött számára kielégítően

2020. július 31. 17:36

„Az ukrán külügyminisztériumban aggodalommal fogadták Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetnek a napokban adott egyik sajtónyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy Budapest folytatja a NATO-Ukrajna bizottság miniszteri szintű értekezleteinek bojkottálását” – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteki kijevi online tájékoztatóján.

Az ukrán politikus elmondta: meglepte őt, amit a magyar nagykövet az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában mondott. Íjgyártó a nyilatkozatában arról beszélt, hogy Magyarország még nem hagy fel a NATO és Ukrajnai közötti kapcsolattartás blokkolásával,

mert három kérdés még nem rendeződött számára kielégítően, ez pedig az oktatási és a nyelvtörvény, valamint a közigazgatási rendszer, azon belül az új járások tervezett kialakítása.

Kuleba kijelentette: abban állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszterrel, hogy három találkozót tartanak, amelyen egyeztetik annak az emlékeztetőnek a szövegét, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök aláír majd a találkozójukon. A háromból két találkozó már megvolt, egy maradt hátra, az oktatás kérdésével foglalkozó munkacsoport ülése.

Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy a magyar fél a világjárvány miatt korlátozta a belépést. Szijjártó Pétertől kaptam egy levelet, amelyben javasolja, hogy az ülést szeptemberre halasszuk” – közölte Kuleba. Kijelentette: az ukrán fél abból indul ki, hogy a már meghatározott úton haladnak és befejezik a folyamatot. „Sértő számomra, ha ez az interjú annak a jele, hogy a magyar fél megváltoztatta álláspontját, és diplomatikusan szólva, megkísérli átalakítani a tárgyalási folyamatot” – tette hozzá a miniszter.

Kuleba ismételten leszögezte, hogy Ukrajna a 2017-ben elfogadott oktatási törvényen végrehajtotta az Európa Tanács Velencei Bizottságának összes módosító ajánlását,

ezért a jogszabállyal kapcsolatban minden kérdést lezártnak tekint. Hozzátette, hogy változatlanul számítanak Orbán Viktor ukrajnai látogatására. A Jevropejszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az oktatási törvény elfogatása miatt 2017 szeptemberétől Magyarország blokkolja a NATO és Ukrajna közötti politikai párbeszédet és megvétózza az együttműködés elmélyítésére vonatkozó határozatokat.

Budapest és a kárpátaljai magyar szervezetek szerint ugyanis a 2017-es oktatási törvényben foglalt nyelvi cikkely – amely alapján az ötödik osztálytól fokozatosan át kell térni a nemzetiségi iskolákban a tantárgyak többségénél az ukrán nyelvű oktatásra – sérti a kisebbségek már megszerzett jogait.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
javicesareo
2023. január 28. 12:45
Az ukránok pofátlansága hatartalannak tűnik. Bele sem merek gondolni, hogy egy esetleges győzelmük esetén mit lennének képesek művelni, a Deep States of America támogatásával, kibélelve néhány milliárd eurónyi NATO fegyverrel. Ezt eddig nem mondtam, de HAJRÁ OROSZORSZAG!
tango47
2020. augusztus 01. 11:32
Érdekes! Az ukrán politikusokat valami hasonló anyagból gyúrhatták, mint a magyar ellenzékieket: egy szavuk sem igaz, amit kiejtenek a szájukon.
khomeini
2020. július 31. 21:57
Nem a Velencei Bizottság ajánlásaihoz kötötte Magyarország a NATO tárgyalások blokkolásának feloldását hanem a magyar követelések teljesítéséhez. Az elektromos műveknél sem érvelhetsz azzal amikor kikapcsolják az áramot a tartozások miatt hogy a szemétdíjat viszont befizetted.
Csigorin
2020. július 31. 18:56
ha Magyarorszag a targyalopartner akkor mit ismetlitek mit kert Velence?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!