A szerb hadsereg ejtőernyős brigádja megtagadta, hogy részt vegyen a tüntetések megfékezésében

2020. július 09. 15:50

Az egységet azért akarta bevetni a miniszter, mert a rendőrségnek nem volt elég embere Nišben.

2020. július 09. 15:50
null

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Szerbiában visszatérni látszik a vírus, amely nyomán  fontolóra vették a rendkívüli helyzet bevezetését Belgrádban. Többek között ennek hatására is komoly tüntetések törtek ki a szerb fővárosban, amely során a tiltakozók a parlamentet is megostromolták. Aleksandar Vucic szerb államfő  igyekszik elejét venni a tiltakozásoknak: néhány kérdésben engedett, így például  visszavonta a  kijárási tilalmat is. Ennek ellenére az elnök a legbrutálisabb politikai erőszaknak nevezte az eseményeket, amelyek megfékezésére a karhatalmat sem habozik bevetni, ha úgy alakul a helyzet. Igen ám, de nem mindenki szeretne segédkezni a tüntetések megfékezésében.

„Dejan Pavlović, a véderőminisztérium és a Szerb Katonaság dolgozói szakszervezete, a Sloga elnöke a Nova.rs portálnak megerősítette: nem hivatalos értesülések szerint a hadsereg 63. ejtőernyős brigádja szerdán este megtagadta, hogy részt vegyen a tüntetések megfékezésében”írja csütörtökön a vajdasági Szabad Magyar Szó.

A csendőrség tagjait Belgrádba vezényelték és ezt követően kérték a Szerb Katonaság segítségét, de a 63. ejtőernyős brigád tagjai ezt megtagadták” – mondta a portál szerint Pavlović. Az értesülések szerint az egységet  Aleksandar Vulin véderőminiszter akarta bevetni, mert a rendőrségnek nem volt elég embere Nišben.

A szakszervezeti vezető egyben elítélte a miniszter azon kijelentését, miszerint az erőszakra erőszakkal kell válaszolni.

„Ez a kijelentés polgárháború felé sodorja Szerbiát. A nép a hadsereg része, a hadsereg pedig a nép része és nem vesz részt egyesek politikai akarata megvalósításában. Ismételten felszólítom a Szerb Katonaság minden tagját, hogy amennyiben a demonstrációk feloszlatására vonatkozó parancsot kap, tagadja meg annak teljesítését. Szerbia alkotmánya egyértelműen meghatározza a hadsereg feladatát. Egyértelműen kimondja, hogy a hadsereg a külső ellenséggel szembeni védelmet szolgálja” – jelentette ki Pavlović, aki úgy érvelt: a törvény értelmében a legmagasabb készültségi szint elrendelése akkor indokolt, ha az ország háborúra készül. „Ezúttal a miniszter a Szerb Katonaságot a saját nemzete elleni háborúba sodorja azzal, hogy a legelitebb katonai egységet akarja a néppel szemben bevetni. Nagyon veszélyes lenne, ha a katonaság alkotmányellenes módon venne részt a tüntetések megfékezésében. Ez azt jelentené, hogy a katonák teljes harci felszereléssel, tankokkal, harckocsikkal, éleslőszerrel mennének ki az utcákra. A nép a kaszárnyák ellen indulna, a katonáknak pedig alkotmányos kötelességük megvédeni a laktanyákat, emiatt erőszakot kellene alkalmazniuk. Talán arra is parancsot kapnának, hogy a nép közé lőjenek? Beláthatatlan következményei lennének annak, ha a katonákat a nép ellen vezényelnék” – mondta a szakszervezeti vezető. Közölte azt is, hogy a hadsereg tagjai minden ilyen jellegű parancsot megtagadnak, illetve, hogy a katonaságnak sokkal több oka lenne a nép mellé állni ahelyett, hogy ellene indulnak.

Szerinte a katonák fizetése a törvényes minimum alatt van, nem biztosított számukra a nyaralási pótlék, nem fizetik a túlóráikat, a járvány alatti munkájukért nem kapták meg a napidíjakat, „arról nem is beszélve, hogy a katonáknak is van családja és biztosan nem indulnak meg saját családtagjaik ellen”.

Nyitóképünkön rendőrök és tüntetők csapnak össze a parlament épületénél Belgrádban 2020. július 8-án. Aleksandar Vucic szerb elnök bejelentette, hogy mégsem vezetik be a szerb fővárosban ismét a hétvégi kijárási tilalmat, amelyet a koronavírussal fertőzöttek számának emelkedése indokolna.
Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2020. július 10. 17:26
Remélhetőleg ezt a szoclib választók is így érzik!
Mich
2020. július 10. 00:32
A kommunista "szakszervezet" (ott is) támogatna egy puccsot...
Tatulus
2020. július 09. 22:03
A "nemlétező" háttérhatalom legújabb kipécézettje Szerbia és miniszterelnöke! Tekintve, hogy az EU-ba való belépését támogatjuk, az oroszokkal is jóba vannak, velünk is, tehát a politikai erőviszonyokat az EU-ban velük együtt befolyásolhatnánk a nyugati önérdekek ellenében! Viszont a belépés az EU-nak is fontos, csak nem ezzel a szerb kormánnyal - tehát megindult a majdanizálás! Bármi lehetséges, de a szerbek sose a demokráciájukról voltak híresek!
nempolitizálok
2020. július 09. 21:15
Vajon kiknek nem tetszettek a szerbiai választások eredményei? Azonnal riadóztatták a nagyondemokratikusokat, a demokráciáért aggódókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!